Elmosásra készen várnak az utolsó fémdobozok a konyhapulton. A bennük legtovább kitartó száradt sütik végül senki vércukrára nem lettek hatással, puhább testű, romlékonyabb társaik pedig ….
A présház tornácán ülünk, egyre gyengülő ellenállással próbáljuk elmagyarázni a házigazdánknak, hogy ne olyan sok bort töltsön egyszerre, mert kis súlycsoport vagyunk, és csak kevés ….
A hajónk Révfülöpről Kenesére szállít árut, de közben még lehet, hogy megállunk Füreden rakományt felvenni. Csak arra kell vigyázzunk, nehogy a tavi kalózok ránk támadjanak. ….
Ültünk ott megbűvölve az isztriai sziklákon, a tengert néztük, és tudtuk, valami fontos történt. Hogy innentől a dolgok máshogy lesznek. Láttuk már azelőtt is a ….
Ott állunk 2015-ben az Edericsi Kultúrban, és csodáljuk, milyen sokan jöttek el. Most nem mi vagyunk a műsor, bár kultúrházban vagyunk, és Eötvös Károly jogán ….
Kapaszkodunk, mert ez így már nagyon dől, de élvezzük a sebességet. A vitorlás habot hasít a hullámokba, mögöttünk csík jelzi a Balatonon, merre jövünk. Bizonyára ….
Alaphelyzet helyett ezúttal egy mondatot kaptam ihletül a maximum 5000 karakteres novella kihívásomhoz. A kilenc férjet fogyasztó Gábor Zsazsa mondását: „Elválni valakitől, csak mert nem ….
Férfiak beszélgetéseiben gyakori téma a nők, az üzlet, a politika. Ez nem csak ma van így, meg apáink, nagyapáink korában volt így, de valószínűleg mindig. ….
„Vigyék magukkal, míg körülnéznek!” – adta kezünkbe a Káli Medencét bemutató könyvet a kedves szállásadó, mikor először jártunk arrafelé, még ’97-ben. Pedig még nem is ….
Zseniális képességeink vannak a hűtőszekrény-logisztikában. Ha a feleségünk már nem tudja a hűtőbe tuszkolni azt a fazekat, tejfölt, bármit, jövünk mi, felmérjük a helyzetet. Áttekintjük ….