Színésznőt szerettem

Színésznőt szerettem

Kicsiszolódott egy újabb rövid novella. Az 5000 karakteres novellák keletkezésének háttere a kategória leírásban olvasható. Továbbra is gyűjtöm a novella alaphelyzeteket, amiket maximum 5000 karakterben kell megírnom. Írj Te is egy alaphelyzetet, ha van kedved!

[A kapott novella feladvány:

Körülötte mély, mozdulatlan csend volt. A fűrésztelep zaja sem hallatszott már. Az egyetlen nesz a csizmája alatt megcsikorduló hó volt.
És akkor hirtelen meghallotta…]

Ablaktörlő zörgött a bokrok felől, ahogy a száraz szélvédőn szántott.

Milyen diszkrét! Nyilván meglátott, de a duda szóba se jöhetett. Okos megoldás! Rá vall. A motornak azért járnia kellene, különben megfagy a drága! Jövök már, melegítelek!

A kocsi piros volt és nem túl nagy. Talán ezért is járt halkan a motor. Egyre hallhatóbb lett, ahogy a hóban közelebb lépkedtem.

Mosolyogva integetett a szélvédőn át. Behuppantam mellé, és már csókoltam is, miközben szőke hajába túrtam. Maradtam volna így egész nap, de ő levált az ajkamról:

– Mennyi időd van?

– Háromnegyed óra. De … késhetek kicsit. Apósom bement a városba seftelni.

– Ne mondj ilyet!

– Hogy seftelni?

– Hülye! Nem az apósod, és remélem nem is lesz.

– Nem lesz! – Már nem igazán figyeltem. Kezem a kabátka bélésénél járt.

Lefogta a karom. – Döntened kell! Vagy ő, vagy én. Az utolsó alkalom, hogy bujkálok veled.

– Ki kell tartanom nyárig! Nem éhen halni jöttem ide utánad.

– Tudom, hogy kell a pénz, de más melóban is ki lehetne húzni a telet.

– Ne kezdjük megint! Ebben a válságban a helyiek is alig találnak munkát, én meg nem értek semmihez, ami itt kell. Kapóra jött az a csaj. Ne nézz már így!

– Egy mocsok szélhámos zenész vagy! – a derekához húzta a kezem. Finoman sóhajtott, ahogy hozzáértem. Aztán a fülembe súgta:

– Én meg a te dívád.

– Az enyém – leheltem a nyaka és válla hajlatába. Forró volt! Az én dívám, aki Pesten csak a dívák második kishúga lehetett, itt meg sztár. Mondott még valami szokásos biztatót arról, hogy nyáron majd a szabadtéri színpadon intéz nekem helyet, de én közben találtam egy gombot.

Addigra már praktikusan bepárásodott a kocsiablak, és cinkos álcázást nyújtott a továbbiakhoz.

*

– Na végre, Józsi! Hoztad a bort?

Tényleg, basszus, a bor! Pedig oda volt készítve a hátsó ülés alá! A kapkodásban ott maradt.

– Nem volt senki fent a hegyben – vágtam oda, de sejtettem, nem úszom meg ilyen könnyen.

– Na ne szórakozzál! – kiabálta túl a fűrészgépet.

– Pedig, Sanyikám, ezt a napot pia nélkül kell végigcsinálni. Majd kibírjuk.

Bátor lehettem, nem jöhetett csak úgy el a gép mellől, mégis izzadni kezdtem, pedig még nem is álltam neki a deszkapakolásnak.

Ezt sajnos a kisfőnök Tóni is kiszúrta, és kicsörtetett a bódéból: – Józsikám, bazmeg! Csapjá’ már le a deszkákra, mint a sasmadár! Odafagynak bazmeg a hóra, azt hiába fossa őket a Sanyi! A Robi Bát meg majd szétbassza az ideg, ha nem lesznek fenn háromra a platón.

Serényen hajolgatni kezdtem a deszkákért, valami „jól van, na” féleséget morogva hozzá. Vigyáznom kellett az állásomra.

– Nem hozott bort! – üvöltötte Sanyi a kisfőnöknek.

Az rám nézett, majd rácsapott a nagy piros gombra. A gép lehalkult, a szalagfűrész szép lassan megállt a deszkában. Mint körülötte minden más az univerzumban. Mindketten mereven néztek rám a beálló csendben. Csak én csaptam zajt, ahogy pakoltam tovább a deszkákat. Eszem ágában sem volt szembenézni velük. Még ketten odajöttek, mire Tóni megszólalt:

– Asszed, csak mer’ épp te kavarsz a Zsanival, védve is vagy? Hát nem! Velem itt ne szórakozzál művészkém! Egy szaros pincénél se volt senki? Hülyének nézel?

Pakoltam lelkesen. Volt még deszka. Kifogás meg egy sem.

– Rám nézzél, ha hozzád beszélek! Kirúgatlak a picsába!

Letettem a deszkát.

– Jövőre meg én rúgatlak ki Tónikám. A főnök kinevez ide telepvezetőnek, ha a veje leszek.

Csend lett megint, néztünk egymásra. Tóni felröhögött.

– Van ám mersz a hülyegyerekbe! Még hogy telepvezető? Egy gitáros! Halljátok!?

Röhögött az egész fűrésztelep.

– De most már elég a bambulásból! Vissza dolgozni az egész banda! – Rácsapott a nagy piros gombra.

*

– Jó estét Robi Bátyám! A színházjegyekért jöttem. A Zsani azt mondja, itt hagyta őket.

A főnököm végigmért. Nem tudtam eldönteni, melyikünk a kelletlenebb.

– Mer’ az én édes kislányom az eszét is elhagyja, ha fodrászhoz megy! Na gyere be! Oda üljél!

– Ülnék szívesen, csak ugye mindjárt…

– Mondom leülsz.

Leültem. Enyhültebben folytatta.

– Te Józsi! Mennyi kedved van neked színházba menni?

– A Zsani szerette volna, mert…

– Azt mondta a Zsani, hogy valami komolyat akarsz vele megbeszélni. – „Apósom” lassan eszegette a sós mogyorót az étkező asztalról, közben engem fixírozott. – Tisztára beizgult a kicsim. Színgézjegyér’ ment, meg szólt a fodrásznak.

– Én csak…

– Most én beszélek. Figyelj! Jó gyerek vagy, de csak egy éhenkórász művész. Ha meg mered kérni a lányom kezét, én satuba fogatom az összes ujjadat, aztán gitározhatsz az öklöddel. Lődöröghetsz a Zsani körül, meg rakhatod nálam a deszkát, akár udvarolsz neki, akár nem. De a férje az más lesz. Értve vagyok?

Bólintottam. Igyekeztem csalódott képet vágni.

– Akkor jó. Nesze a jegyek! Menjé’ aztán jól nézd meg azt a dögös pesti bigét! Hejj, ha egyszer elkaphatnám! Az ilyenféle lenne hozzád való, nem az én kislányom. Na tűnés!

Csak szegény Zsanit sajnáltam. De várt rám a színház.

close

A blog feliratkozói most ingyen letölthetik e-könyvben az új regényemet.

Nem leszel leöntve emailekkel, inkább ritkán küldök, de jót.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments
0
Szólj hozzá lent!x
()
x