Az attrakció
A haladó tanfolyam házi feladatainak egyike volt, hogy írjunk legfeljebb 5.000 karakterben novellát előre megadott szituációból indulva.
A megadott szituáció pedig az alábbi volt: „José a vonat indulása után jön rá, hogy táskája a vasútállomáson maradt. Telefont ragad …”
Innentől ötezer karakterbe kellett beférni.
– Mirinda, kérlek! Tényleg kellene az a rohadt táska!
– Most persze tudsz könyörögni és ki tudod mondani normálisan a nevemet! Bezzeg mikor tavaly az én táskám maradt ott Nizzában, akkor csak Mirike voltam!
– Most ezt ne! Rohannunk kellett.
– Miért ne? Mert az agyadra ment ez a hülye új hobbid? Velem meg alig…
– Ezt már százszor megbeszéltük! Fontos ez a kiállítás. És a miniszterelnök…
– Neked az a vasútmodell-buzi svájci seggfej fontosabb mint én? Azt hiszed, egy percet is fog törődni a játékaiddal? A kis újoncéval?
– Megvan a meghívóm, vagyis értékelik a munkámat. – José elhallgatott egy pillanatra. Kipillantott. A vonatablakban egyhangúan száguldott el a táj. José sóhajtott: – Nézd! Megértem, hogy dühös vagy, és elismerem, hogy mostanában kicsit elhanyagoltalak.
– Kicsit?
– De ha ez az attrakció megvan, tényleg megint csak veled fogok foglalkozni. Mi lenne, ha két hétre elmennénk megint az Antillákra? Csak te meg én. Semmi vasútmodell.
– És semmi repülőmodell, meg más kütyü.
– Az se. Koktélok, napfény, tenger. Meg te. De ehhez kell, hogy a modellek időben ott legyenek Genfben.
– Tényleg nem értem, hogy tudod belevetni magad ezekbe a hobbikba! Egy éve még a repülők meg a drónok, aztán egyszer csak teljes erővel a kisvasút. Talán valami függőség. Szerintem kezeltetni kellene magad! Az Antillák neked is jót tenne.
– Akkor jössz utánam a következővel Mirike?
– Anyád!
–
José a tájat nézte, de nem látta. Francot kellett még mindig ezzel a nővel járnia? S hogy nem vette észre, hogy a nőnél maradt a harmadik táska! Ennyire vágyott José figyelmére? Most persze nem veszi fel a telefont. A két másik táska megvolt. Egyikben a sínek, kapcsolótábla, távirányító, másikban a dombok, épületek, növényzet a terepasztalhoz. De a spéci szerelvény nélkül mit sem érnek. Anélkül nincs igazi hatás a svájci elnökre, nincs előrelépés a karrierjében. Sőt!
Eszébe jutott valami. Talán ha tesz egy kitérőt a Pombino-féle házba… Öt-hat óra is lehet, de segíthet.
Bejövő hívás, nem a nő.
– Bonjour, Gutierez úr! Ugye pontosan érkezik?
– Igen. Vagyis, lehet hogy kicsit kések, de…
– Kérem igyekezzen! Ön, mint a világkiállítás benjáminja meg kell tisztelje a társaságot! Ne hozzon szégyent az ajánlójára!
– Igenis Monteblieu úr! Igyekszem.
–
– Most se én vagyok fontos neked, hanem az a hülye táskád! Sose értettél meg. Csak a testem kellett.
– Én értékeltelek.
– Persze! Meg a bevásárlószatyrot. Hogy te csak a segged hizlalhasd a hülye műhelyedben.
– Nem is kövér a seggem! A fitnessbe bezzeg jó eljárni velem mi? – Gyorsan váltott. El ne tűnjön megint a vonal! – Figyelj Mirik… Mirinda! Ezt mind megbeszélhetjük, és tökre oda fogok rád figyelni, de most kellenek a modellvonatok.
– Szerintem meg addig fogsz rám figyelni, amíg nincsenek nálad. Ti férfiak képtelenek vagytok odafigyelni arra, amit mondok nektek! Azt hittem te majd más leszel. Hogy megváltoztatlak majd. De képtelenek vagytok a változásra! Legfeljebb drónok helyett vonatokkal játszotok.
– Nemár! Tényleg, beszélgetek veled erről nagyon szívesen, csak közben, kérlek, menj a pénztárhoz, vegyél jeget és gyere utánam! Egész úton beszélgetni fogok veled, ha akarod. Az én számlámra.
– Tényleg?
– Igen, csak gyere! Kell a táska.
– A táska. Nem ám én! Baszd meg a táskádat Frederico!
–
Az elhagyott kis ház a hegyekben. Rég járt itt. Pár régi emlék… A konyhaszekrényben ott volt még az a régi kütyü. Tesztelte. Még működik. Fura formájú rádiótoronynak elmegy. Az egyik domb tetejére teszi majd, és úgy köti be. Nem lesz így akkora a hatás, mint a spéci vonattal lett volna, de talán a hírnévhez ez is elég lesz.
–
A regisztrációs pult feszeset csattant José személyi igazolványa alatt.
– Már nagyon vártuk Gutierez úr! Monteblieu úr ideges maga miatt.
– Ne aggódjanak! Ismerem a felszerelésem. Gyorsan összerakom. – Oldalra pillantott. – Azok a rendőrök ugye nem tartanak fel majd?
– Csak biztosítanak. Nem nyúlhatnak az Önök világszínvonalú installációihoz. Mi is lenne különben! Tessék, a személyije! És itt a regisztrációs kártya. Viselje majd a… Hoppá! Elnézést! Most látom, hogy elírtuk a nevét. Enriqe Gutierezt írtunk, „u” nélkül. Pedig Enrique, ugye? Javítsam?
– Nem tesz semmit. Jó lesz így is.
–
– Ezt hallgassa, Monteblieu! – Poquet felügyelő olvasni kezdett a telefonjáról:
„Egy bomba távirányítható gyújtószerkezetét találták a lyoni pályaudvar szeméttárolójában egy gazdátlanul hagyott táskában. A bombát még keresik. Vitatható a hatóságok azon intézkedése, hogy a pályaudvart nem ürítették ki, mivel a gyújtószerkezet nélkül a bomba nem veszélyes. A merénylőt valószínűleg megzavarhatták telepítés közben. A rendőrség szerint ez a siker is igazolja, hogy a középületek gondos rendőri felügyelete, bla-bla-bla” – Látja kedves Monteblieu! Ezért kell mindenhol résen lennünk.
– Persze Poquet, persze. De ettől még remélem nem vegzálják a vendégeinket.
– A szabály az szabály! A tavalyi Nizzai drónos merénylet óta különben is… De várjon még a poént nem mondtam. Tudja miben volt elrejtve az a gyújtószerkezet?
– Majd később, kérem! Ott jön a miniszterelnök!
Ha tetszett, ide kattintva iratkozz fel!
Nagyon jól megkavartad a történetet. Tetszik!
Köszi! Jól esett a kavarás 🙂