Nem azért van tele a hűtő, mert kicsi

Nem azért van tele a hűtő, mert kicsi

Zseniális képességeink vannak a hűtőszekrény-logisztikában. Ha a feleségünk már nem tudja a hűtőbe tuszkolni azt a fazekat, tejfölt, bármit, jövünk mi, felmérjük a helyzetet. Áttekintjük a méreteket, alakokat, halmazállapotokat, elővesszük kiváló térlátásunk, s máris látjuk a megoldást. Kiveszünk pár dolgot, másokat átteszünk egy polccal feljebb, emezt rátesszük amarra, s az egész kint váró csapatot úgy tesszük vissza, hogy a töltés klappoljon a hűtővel.

Aztán még meg is kérdezzük, kellene-e még valamit eltenni, mert látunk még helyet.

Egy humoreszkjében Nagy Bandó annak idején a hűtőszekrények méretével magyarázta a matematikai arányokat. Azt mondta, van akinek nyolcvan literes hűtője van, másnak meg kétszáz. A közös osztójuk legyen mondjuk a kolbász. Ez mindegyikben megvan, csak az egyikben többször… Itt jött a közönség-nevetés és a taps. Ifjoncként nem értettem, hogy egy ilyen egyszerű matematikai összefüggés miért vicces. Később jöttem rá, hogy ez már a nyolcvanas években is meglevő társadalmi egyenlőtlenségekről szólt.

De szól ez a társadalmi beidegződéseinkről is. Arról, hogy halmozunk, mint a hörcsögök. Amit és amennyit bírunk.

Nem azért, mert defektesek vagyunk, hanem mert ebből lettünk. Gyűjtögetett, halmozott az ősember is. Készletezett, hogy a telet túlélje. Megtanulta, hogy a sok készlet a jövő záloga. Ez nyugtatta meg a túlélés iránti állandó aggodalmát. Aki nem halmozott eleget, az nem élte túl. Annak nem voltak leszármazottai.

Az újabb és újabb korokat már a készletezőbb hajlamú túlélők gyerekei lakták be, a legmélyebb belső reflexeik közt hozva magukkal a készletezési kényszert. Amit belső parancsként követnek, de nem is veszik észre, annyira a vérükké vált.

Mai kortársaink közül még a leglazábbaknak is ezek a készletező túlélők a felmenői. Áldás számunkra a hűtőszekrény, pláne a fagyasztó! Ami aztán nem lehet elég nagy.

Amekkora, pont annyit töltünk bele. Különben jön az a megmagyarázhatatlan bizonytalanság érzés. Erről szól inkább a legnagyobb közös osztó példa-tréfája. Ezért nincs olyan, hogy „elég nagy hűtőszekrény”.

Pár éve egy amerikai család lakott a közelünkben. Egy csereprogrammal voltak itt egy évig, a lányaink osztálytársak voltak, az iskolában ismerkedtünk össze velük. Összejártunk, olvastuk az anyuka blogját, amit az itteni kalandjaikról vezetett az otthon maradt barátoknak. Egyik bejegyzésben szerepelt a hűtőszekrényük is, ami a miénknek legalább a duplája volt, szép méretes darab. Ilyen monstrumot mi nem tennénk a konyhába, a feleségünk akármeddig is könyöröghetne. A kép alatti szöveg mégis arról szólt, hogy lám-lám itt milyen kis méretű hűtőkkel beéri a nép.

„Te jó ég!” — gondoltuk. „Mekkora hűtőt tartanak akkor az amerikaiak? S mivel töltik fel?” Hát két ajtósat meg három métereset, és megbuggyantják mindennel, amit csak haza bírnak vinni. Még egy szint a civilizációban.

Magasabb szint? A hűtő minden esetre ott is, és itt is ugyanúgy csurig. Nincs határ! S nincs olyan háztartás sem, ahol ne lenne rogyásig tele a mélyhűtő is a mindenféle holmival. Ennivalóval, aminek egy része talán majd a kukába kerül a következő szortírozáskor.

De be kellett tárolni, kell a készlet, mert nem babra megy a játék! Túl kell élni, meg kell maradni, örökösöket kell hagyni, hogy legyenek következő generációk, akik töltik a hűtőt, töltik a kamrát, a raktárakat és a készleteket.

De nem lehetne ezt felhalmozás nélkül?

close

A blog feliratkozói most ingyen letölthetik e-könyvben az új regényemet.

Nem leszel leöntve emailekkel, inkább ritkán küldök, de jót.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments
0
Szólj hozzá lent!x
()
x