Demokráciából diktatúrába – Egy 2400 éves recept megvalósulás közben

On: 2021.01.10.

Férfiak beszélgetéseiben gyakori téma a nők, az üzlet, a politika. Ez nem csak ma van így, meg apáink, nagyapáink korában volt így, de valószínűleg mindig. Időszámításunk előtt 410-420 körül, 2400 évvel ezelőtt is ez történt, mikor

Szókratész látogatást tett Pireuszban régi barátja, Kephalosz házában.

Vele volt néhány fiatal tanítványa, köztük Platón, aki utóbb az egész beszélgetést leírta „Az állam” című munkájában. Nyilván csinosított, igazított rajta, hozzátett a saját gondolataiból is, de a végeredmény mégis annak a beszélgetésnek az alapján nyugszik. A beszélgetésen, mely a feljegyzés tanúsága szerint eleinte a pénzről meg a nőkről szólt, ilyesféle kérdések társaságában, mint „Tudsz még nőkkel cicerézni?”.

Aztán a beszélgetők áttértek az ideákra, az eszményre, s miután arra jutottak, hogy

az ideális embert csak ideális környezetben, ideális államban lehet kinevelni,

elkezdték kidolgozni, milyen is lenne az az ideális állam. Nem csak ezt (a valóságban nem létező államformát) kezdték kidolgozni, hanem azt is, hogy az ideális államtól ‘lefelé’ milyen alacsonyabb rendű államformák jönnek létre, egymásból kialakulva az emberek és a viszonyok lezüllése folytán.

Ennek az ötös sornak a legalacsonyabb rendű tagja a diktatúra, görögül a türannisz.

Mivel a latin eredetű „diktatúra” elnevezés ma a közhasználatú, a továbbiakban ezt fogjuk használni. A diktatúra kialakulásának szókrateszi-platóni receptjében pedig hajmeresztően ismerős körülményeket olvashatunk.

Kezdjük azzal, hogy a diktatúra a 2400 évvel ezelőtti megfigyelés szerint az államforma-rangsor utolsó-előttijéből,

a demokráciából alakul ki.

Jelen írásunknak nem tiszte megítélni, hogy a demokrácia valóban alacsonyabb rendű államforma-e, mint a megelőző három platóni államkategória. Mi most itt az átmenetre akarunk fókuszálni, s arra a leírásra, mely ezt az átmenetet szükségszerűen vezeti le a demokrácia bizonyos tulajdonságaiból, gyengéiből. Mégpedig azért erre, mert ezek a jellegzetességek azok, amiket ma is sokfelé megfigyelhetünk magunk körül.

Adjuk is át a szót Szókratésznek és Platónnak,

következzen néhány részlet! Az eredeti mű párbeszédes formájú, itt az olvasmányosság kedvéért a párbeszédes elemeket átalakítottuk, a terjengősségből visszavettünk, és csak Szókratész szavait rendeztük elbeszélő formába. Azok viszont változatlanul így hangzanak, kezdve a demokrácia jellemzésével:

Milyen is az ilyen alkotmány? … Először is a polgárok szabadok,
az állam telve van szabadsággal és szabad véleménynyilvánítással, és bárki azt teheti, amit akar. …
Mintha ez volna a legszebb államforma! Amint a mindenféle virággal telepettyegetett köntös, … És bizonyára sokan valóban ezt érzik a legszebbnek, mint a gyerekek és a nők, mikor a tarkabarka cifraságokat bámulják …
Ebben az államban nem kényszerít senki, hogy vezető légy, akármilyen rátermett vagy is, se arra, hogy engedelmeskedjél, ha nem akarsz, se hogy békében élj, ha a többiek is úgy élnek, de te nem vágyol békére; …. a demokrácia, semmibe veszi, milyen foglalatosságok után fog hozzá valaki az államvezetéshez, viszont mindenkit megtisztel, csak azt kerepelje, hogy jóakarattal van a tömeg iránt.
Lássuk, kedves barátom, mi módon keletkezik a türannisz. Szinte világos, hogy a demokráciából alakul ki.
Vajon a demokráciát is nem éppen annak túlhajszolása bomlasztja fel, amit épp a legfőbb jónak ítél?
A szabadságot. Hisz a demokratikus államban egyebet sem hallasz, csak hogy ez a legszebb a világon, és csak szabad államban érdemes élnie az igazi szabad természetnek.
… nem épp a szabadságban való telhetetlenség és a többi értékek elhanyagolása változtatja át ezt az államot és készteti a türannisz kívánására?
Mikor a demokrácia megszomjazik a szabadságra, és véletlenül rossz bortöltögetők jutnak uralomra benne, és a kelleténél több tiszta bortól megrészegül, ilyenkor a vezetőket, akik nem hízelegnek neki és nem engedik teljesen szabadjára, megfenyíti, ártóknak és oligarcháknak vádolja.
Nem szükségszerű, hogy az ilyen államban mindenki szabadságot akar?
És befészkelődik, kedvesem, a családba is, és végül még az állatokba is a zabolátlanság.
Az apa megszokja, hogy egyenrangú a fiaival, sőt retteg tőlük, a fiú meg nem féli, kutyába se veszi a szüleit, csakhogy szabad legyen; így lesz egyenrangú a jövevény az őslakossal és viszont, és az idegen is ugyanígy.
Ilyen viszonyok közt a tanító retteg neveltjeitől, és hízeleg nekik; a növendékek lenézik tanítóikat, de még nevelőjüket is; általában a fiatalok az öregekhez mérik magukat, és szóban és tettben vetélkedni akarnak velük; az öregek meg közösködni akarnak a fiatalokkal, nem győznek szellemeskedni és hízelegni nekik, mindenáron utánozva őket, csak hogy ne számítsanak mogorváknak és zsarnokiaknak.
Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.
Mi az a kór, amely éppúgy feltámad a demokráciában, mint az oligarchiában, és rabszolgaságot szül?
A mihaszna és tékozló emberek fajtájára gondoltam. Ezek közül a legférfiasabbak válnak vezetőkké, a pipogyábbak meg ezek alattvalóivá;
mindnyájukat a herékhez hasonlítottuk: a férfiasak a fullánkos herék, a pipogyák a fullánktalanok.
A demokráciában kevés kivétellel szinte ez a csoport ül a fő helyen, és közülük épp a leghevesebbek ágálnak és cselekszenek, a többi meg a szószék köré ülve dong, és nem engedi szóhoz jutni azt, aki mást akar; az ilyen alkotmányban, kevés kivétellel, szinte mindent ezek intéznek.
A köznép, a kétkezi gürcölők, akik a közügyekkel nem törődnek, és vagyonuk úgyszólván semmi;
persze a demokráciában ez a legnépesebb réteg, s ha egybeverődik, döntő a szava.
A főkolomposok megtehetik, hogy a gazdagoktól a vagyont elkaparintják, és a köznépnek is osztanak belőle, persze a zömét maguknak teszik félre.
Következnek a feljelentések, perek és belső harcok.
… A nép vezért keres …
a nép mindig kiemel valakit a feje fölé és azt támogatja, hizlalja naggyá …
Világos, hogy mikor türannosz nő föl, annak gyökere mindig a népvezérségben rejlik, abból sarjad ki.
Mi hát a vezérből zsarnokká változás kezdete?
A népvezér, aki magával rántva az őt ész nélkül követő tömeget, nem tartóztatja meg magát önnön törzse vérének ontásától, hanem hamis vádakkal, ahogy szokták, a bírák elé idézi őket, vérrel mocskolja magát, embert öl, rokonvért kóstol szentségtelen nyelvével és szájával, embereket száműz és gyilkol, alattomosan ígérget adósságelengedést és földosztást – vajon az ilyennek nem az lesz-e a végzete, hogy elemészti ellenlábasa, vagy türannosszá – emberből farkassá – válik.
Az első napokban és időkben, ugye mindenkire csak mosolyog, akibe csak belebotlik, nyájasan köszönti, nem győzi mondani, hogy ő nem türannosz; magánemberként és hivatalosan fűt-fát ígér, elengedi az adósságokat, földet oszt a népnek és tányérnyalóinak, és úgy tesz, mintha jámbor és szelíd lenne.
Mikor aztán, gondolom, külső ellenfelei közül egyesekkel megbékél, másokat orvul elveszejt, és így már nyugton lehet tőlük, először is folyton háborúkat gerjeszt, hogy a nép rá legyen utalva mint vezérre.
És gondolom, mivel egyesekre gyanakszik, hogy szabadságszeretetükben nem szenvedhetik uralmát, hogy ezeket valami ürüggyel eleméssze – az ellenség kezére játszva őket -, mindezek miatt vajon nem kényszerül-e folyton háborút kavarni?
Erre mind többen, akik őt hatalomra segítették – maguk is nagy hatalmúak -, nem tesznek lakatot a szájukra, és kezdik bírálni üzelmeit előtte és egymás között, persze éppen a legbátrabbak.
Ha uralmon akar maradni, ezeket mind el kell távolítania vagy el kell pusztítania, míg nem marad sem barátja, sem ellensége valamit érő.

Ezeket mondta hát a görög bölcs 2400 éve. A demokrácia egy idő után túltolja a „mindent szabad”-ot, sőt az lesz már a ‘csúnya’, akinek ez nem tetszik. Eközben a kontra-szelektált vezetők lopják a kasszát, végül a népnek elege lesz, és hatalomra segít valakit, aki azt ígéri, hogy rendet tesz. Ez a valaki aztán megbünteti, „akit kell”, vérengzést rendez, majd ebbe belelendülve irtja a harcostársait is. Meg mindenkit, aki veszélyes.

Kész a diktatúra.

Mindez azért ijeszti a mai megfigyelő gondolkodót, mert úgy tűnik, a régi recept végrehajtása épp már mintha a vége felé járna. Már nagyon csúnya, akinek nem tetszik a nagy szabadság, már nagyon lopják az érdemtelenek a nép pénzét, nagyon olyan viszonyok vannak, amiket Szókratész elbeszélt és Platón leírt a diktatúra előszobájaként.

A beszélgetés idején már zajlott a Peloponésszoszi háború, mely Athén és szövetségesei vereségével végződött, Athénban megbukott a demokrácia, és egy türannosz ragadta meg a hatalmat. Kephalosz a türannosz áldozata lett. Szókratészt a türannisz bukása után helyreálló új demokráciában demokratikus szavazással öngyilkosságra ítélték. Platón utóbb, tapasztalatokkal telve, i.e. 375 körül írta aztán meg az Állam-ot, ami szerencsére fennmaradt, mindenki okulására.

Mi pedig csak állunk, ámulunk az egybeeséseken, látván, hogy a történelem tényleg ismétli önmagát, számolgatjuk, vajon meddig tobzódik még összeomlási tüneteiben a demokrácia, s közben a szemünk sarkából óvakodva figyelünk, hol fog feltűnni a rendet ígérő népvezér.