A tengerpart térereje

On: 2023.04.16.

Idegenvezetők vagyunk persze rég, de egy ideje már papírunk is van róla. Fiume-Rijeka és környéke régi ismerős, így adatott meg tavaly a lehetőség, hogy egy busznyi utazót kísérhettünk a Nagyobbik (Egykori) Magyar Tenger partjára.

A tenger neve itt Kvarner öböl.

Az olasz neveket használó egykori magyarok (Herceg Ferenc, Dékány András regényeikben is) Quarnerónak hívták, a horvátok Kvarnerski Zaljevnek, a mai magyarok csak tengernek, Adriának, esetleg Kvarnernek hívják. Zárt öböl, alig kétszer nagyobb, mint a Balaton keleti medencéje (amit szintén oly szívesen csodálunk, s amit egy másik írásunkban már megénekeltünk), de persze sokkal mélyebb. Körül a hegyek, szemközt Krk és Cres szigetei. Nagy tengerjárók talán nem is mondanák igazi tengernek. De mégis az, sőt, nagyon is az, hiszen

itt pillantja meg először a tengert az utazó,

ha Horvátországon keresztül az északi Adriához siet. Sokszor megéltük már, mégis, újra meg újra nyújtogatjuk nyakunkat a sztráda alagútból kibukkanva, hogy mielőbb meglássuk a Nagy Vizet. Mert ekkor különös érzés járja át az embert, amit újra és újra át kell élni.

Mikor aztán lehetőségünk adódott, hogy egy csoportot kísérjünk ide, máris szerveztük a szabadságolásunkat.

A csoport állami szponzorációval utazott egy programban, melynek célja, hogy diákjaink megismerjék a határon túli magyar vonatkozású helyeket. A csapatnyi tudásszomjas hetedikes, és tanáraik a Horvátország és Szlovénia területén található magyar emlékeket választották, így találkoztak az útjaink. Azon kívül azonban, hogy az ő dolguk a magyar emlékek megismerése, az enyém meg a bemutatásuk volt, azt gondolom ez a kirándulás valójában mindannyiunknak azt jelentette:

Megyünk a tengerhez!

Meg is szavazta a társaság, hogy az érkezés napjának reggelén egy órával hamarabb keljünk, időben indulhassunk, így a programok végén hamarabb jöhessen végre a tenger megérintése. Meleg június-eleji nap volt, így ez a „megérintés” mindenki számára a strandolást jelentette. Aztán jött a várt újabb lelkesítő megpillantás, (ami a magasabban levő ülések miatt buszból még jobb is, mint kocsiból), majd napközben örömmel mondtunk el mindent, amit tudunk a régi Fiuméről és a mai Rijekáról, még egy kvízjátékkal is fűszereztük. Így is sikerült tartani az időt, és a tervezettnél egy órával korábban érkezni a partközeli szállásra Crikvenicára. Hogy még több idő legyen a strandon, a vacsorát másfél órával későbbre kértük a tervhez képest. A part csak alig 100 méter séta volt, jöhetett hát az öröm.

Mindenki a vízbe! Végre! A tenger!

Magunk is úsztunk egy jólesőt, majd a parton beszerzett sörrel a délutáni napon sütkérezve figyeltük, hogyan élvezik a strandot a hetedikesek és hogyan élvezik végre a pihenést tanáraik is velünk együtt. A szemközti Krk szigetet bámultuk azon elmélkedve, milyen jó is, hogy két hét múlva meg oda jövünk majd. Bizonyára más dolgokon is elmélkedtünk, de a tenger hullámai nemcsak a kavicsokat mossák át .

Úgy háromnegyed órája lehettünk a parton, vacsiig volt még majdnem két óra, mikor pár diák azzal a kérdéssel jött oda a tanárokhoz, hogy mit lehet még itt csinálni, és vajon elmehetnének-e arra hosszan, messze, a part mentén megnézi, hogy ott milyen. Megtudták, hogy ugyanolyan mint itt, és ne kószáljanak el. Úgy tíz perc után megint jött a delegáció, hogy akkor

a szállásra fel lehet-e menni, mert ott van wifi.

Mivel egész nap a tanárok is azt várták, mikor jöhet el végre a tengerpartra érkezés, ez az ötlet sem talált támogatásra náluk. Hisz akkor valakinek fel kellett volna a diákokkal menni. De egyre többen jöttek oda, hogy itt már kistrandolták magukat, mennének a wifi térerőbe. Ott lehet instázni például. Végül egyik tanár bevállalta, hogy tíz perc múlva felmegy azokkal, akik már mennének. Mikor aztán a csapat elindult a wifi térerő felé, nagy meglepetésünkre

a diákok 80 százaléka otthagyta a strandot. Nem tudták egy óránál tovább élvezni a tengert.

A maradó tanárok elmondták, néhány hetedikes most először látott tengert, mégis más vonzotta őket. Aztán megint pár diák elment pár tanárral, végül mi magunk maradtunk végig a parton a maradék 3-4 diákra felügyelni. A strandolás ennyi volt, másnap a csoport már indult vissza, a tervezgetett reggeli gyors úszás sem fért bele.

Lehet, hogy mi vagyunk tengerpart-fetisiszták, és persze lehet, hogy így Krk szigettel szemben a crikvenicai part nem feltétlenül a „legtengerebb”, de meglepett, hogy „a mai fiatalok” mennyire nem látják meg a szépséget a tengerpart valóságában, apró részleteiben, és széles panorámájában. Hogy mennyire vonzza őket, még ilyen helyről is a virtuális világ. Persze mi magunk is itt blogolunk épp a világhálón, és szeretjük néha megosztogatni a jobb képeinket a közösségi médiában, de mégis, más, és sokkal jobb ott helyben megélni a mesés valóságot.

Instagramunk ma sincs, akkor sem volt már, bár előtte ezt a blogot probáltuk korábban ott is megjeleníteni, de oly mértékben a figyelem elszívására épít a platform, hogy kénytlenek voltunk visszavonulót fújni, és törölni a telefonunkról. A „fiatalok” nehéz helyzetét tehát együttérzőn megértjük. De kívánjuk, hogy rányíljon a szemük a tenger csodájára, akármelyik tengernél, és boldogan töltsék ott az idejüket.