A magyar a vegánizmustól legtávolabb álló nép

A magyar a vegánizmustól legtávolabb álló nép

Sok évvel ezelőtt egy Húsvétot Horvátországban töltöttünk, adódott, hogy megtanuljunk az ő nyelvükön is kellemes húsvéti ünnepeket kívánni. Megtanultuk szépen a kevés magánhangzót tartalmazó kifejezést, s amikor megkérdeztük, mit jelent szó szerint, ránk csodálkoztak: „Hát mégis mit jelentene? A Feltámadás ünnepe van. Azt jelenti, hogy Boldog Feltámadást.”

Ekkor két dolog esett le egyszerre.

Egyrészt megértettük, amit sose értettünk korábban, hogy az angol nyelvben miért a keleti égtájra („East”) hajazó a Húsvét neve („Easter”). Azelőtt, lanyha diáklogikával, elkönyveltük, hogy biztosan, mert keletebbről jött ünnep volt. Most viszont világossá vált: A Nap keleten felkel (egyébként magyarul is kel-et, ha megfigyeljük), ezzel feltámad az új nap. Újjászületés, kikelet (megint a „kelet”) történik tavasszal, amikor a Húsvét van. Logikus, hogy sok nyelvben a Húsvét neve a kikeletre, feltámadásra, azzal együtt a tavaszünnepre is utal.

(Zárójeles megjegyzés itt, hogy sok európai nyelvben a Húsvét neve nem a feltámadáshoz kötődik, hanem például a héber Pászkaünnep nevéből ered.)

A másik, amit ekkor megértettem, hogy valószínűleg senki más rajtunk kívül nem nevezte el ezt az ünnepet arról, hogy „Na végre, megint lehet magunkhoz venni a húst”. Hiszen a hagyományosan Hamvazószerda óta tartó keresztény böjti időszak alatt a nép el volt tiltva attól, hogy a húst vegyen magához. Mintegy negyven napi vegetarianizmust követően aztán a feltámadás ünnepén véget értek megpróbáltatásaik, és jöhetett a jóféle sonka!

S mindez a húsmentességi sokkhatás a kereszténységet újólag felvevő magyarság számára olyan erős lehetett, hogy közembertől előkelőig egyként a legnagyobb természetességgel adták ezt a nevet az ünnepnek. „Böjt után vehetjük magunkhoz a húst, végre itt a hús-vét!”. Ezen elnevezést aztán ezer évig az utódaik is megtartották, ha a böjtöt ma már nem is oly sokan.

A böjt persze nehéz. Megtisztulást hoz, egyszerűsödést, s tükrözi a tél végének terméktelenségét is. A természetben ilyenkor a legkevesebb az étel. A Nagyböjtöt betartani kihívás. Nem csak a lemondás miatt, hanem az elérhető alternatívák hiánya miatt is. Mi évekig küzdöttünk azzal, hogy böjtölőként alig találtunk húsmentes ételt a munkahelyi tálcás étkezdék világában, de az éttermekben se nagyon. Párolt zöldség rizzsel (a legtöbb vega által utált rántott sajttal meg gombával minket is messze lehetett volna üldözni már akkor is), esetleg üres sült krumpli. Néhány elmésebb éttermes legalább péntekenként adott húsmentes menüt is a népnek. De a többség éjjel-nappal „húsozott”. Mert hát, „Ezt kéri a nép”. Ez, akkor, böjtölőként, nagyon feltűnt.

Ma már a nagyböjti időszakban mi is csak péntekenként, és a Zöldcsütörtök-Nagypéntek-Nagyszombat hármasban hagyjuk el a húst. Meg lehet lenni nélküle, de erre a kis időre is feltűnik. Mert bár szeretjük a jóféle vega ételeket, nem azért küzdöttük fel magunkat a táplálékláncban, hogy vegetáriánusok legyünk.

Így aztán mi is örömmel esünk neki Húsvét vasárnapján a főtt sonkának, s találékony magyar őseinkre gondolunk, akik itt, Európa éléskamrájában végre falhattak egy jót, megünnepelve a Megváltó feltámadását.

.

close

A blog feliratkozói most ingyen letölthetik e-könyvben az új regényemet.

Nem leszel leöntve emailekkel, inkább ritkán küldök, de jót.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments
0
Szólj hozzá lent!x
()
x