A leszerelés, avagy a Karácsonyi Sütemény-dömping vége
Elmosásra készen várnak az utolsó fémdobozok a konyhapulton. A bennük legtovább kitartó száradt sütik végül senki vércukrára nem lettek hatással, puhább testű, romlékonyabb társaik pedig már a múlt ködébe vesztek. Dobozaik garmadája a szekrényben vagy a rokonoknál várja az új töltést.
A karácsonyi díszek lebontásának idejével nagyjából egybeesik
a karácsonyi süteményadagok maradékénak eltakarítása
is. Eszmeileg mindenképp társak abban a kicsit szomorkás hangulatban, ami együtt jár velük. A különbség talán az, hogy a díszek lebontásakor nem fogadkozunk annyit, hogy „legközelebb majd kevesebbet!”.
Mert a süti valahogy mindig sok lesz. Hiszen majd viszünk sok helyre, kell a mennyiség. De közben kapunk is, hoznak is (ők is sokat sütöttek a kedvünkért).
A sütik mennyisége így nem csökken, csak az összetétele változik.
De ki eszik meg ennyit örömmel?
Asszonyaink hozták anyáiktól, nagyanyáiktól és azok nagyanyáitól a reflexet, hogy karácsonyra sok, és különleges sütemény kell. Ez is egy olyan szokás, ami úgy maradt, nem véve tudomást az idők változásáról. A különféle étrendekről, amik egészséges, meg mentes alapon válogatnak, a bolti édességözönről, s arról, hogy ritka már a falkányi sütifaló gyerekkel ellátott család, meg a húszfős karácsonyi vendégjárás. Közgazdasági nyelven szólva, a kínálat nem követi a kereslet változását.
Így a sütiáradat fennakad a szögesdróton, amit a „köszi, nem eszem édességet”, „nem eszem liszteset”, „nem eszem tejeset”, „tele vagyok”, „csokit kérek inkább” és hozzájuk hasonló kijelentésekből szőttek a változó körülmények.
Igazi ritkaság, és áldásszámba megy ma már a sütiben sem válogatós, édesszájú gyerek, vagy a jó étkű, feneketlen bendőjű férfiember, aki fél tálca sütit minden aggály nélkül eltüntet. De ma már a férfiemberek java sem a fizikai munkától átmozgatva és nagy étvággyal érkezik a karácsonyi időszakba. Óhatatlanul a süteménytúladagolás pazarlása fenyeget hát ilyenkor.
Pedig sütni kell! – Ezt súgja az asszonyainkban ott dolgozó elemi gondoskodás-ösztön.
Táplálni kell a nagycsaládot, a nemzetséget, a törzset, aki összegyűlik az ilyen sátoros ünnepeken. De már nem gyűlik, és nem nagy. Akkor is sütni kell! Ez egy sajátos szeretetnyelv, és nem feltétlenül van köze a valós igényekhez. De sütni kell, mert anyáik így tettek, s mert a másik asszonyok is így teszik, sőt ki is posztolják. Nem maradhatunk szégyenben velük szemben!
Mikor saját édesanyánk kijelenti, hogy már három napja süteményt süt, és bizony milyen jó sok lesz, az a menyei számára nem jelenthet mást, mint hogy fel kell venni a kesztyűt. Különben még mit gondolna az anyósuk az ő háziasságukról. Gondolna, vagy nem gondolna, a nyomás ott van, és ez is hozzájön az ősi ösztönökhöz.
Mi meg,
bár fel-felemeljük szavunk a készülő karácsonyi süteményözön ellen, nem tehetünk semmit
a mindig kész, és racionális válaszok ellen. Nem a mi szemszögünkből racionális válaszok értendők ez alatt. Különben is lesz külön olyan, ami direkt a mi kedvünkre készül.
Sül hát a sok sütemény, jön a Karácsony, udvariasságból igyekszünk a jól esőnél sokkal többet enni, ha már ott van. És igen, finom is, nem lehet tagadni, de közben a karácsonyi öröm helyett már előre azt a szomorúságot érezzük, ami napokon át tartó kényszer-sütievéssel meg aztán később a ránk maradt sütik kidobásával fog járni (meg a hasfájást, ami süti evés után jön majd).
Sajnáljuk mindezért szegény asszonyainkat, és azt kívánjuk, bár jobban szeretnénk a süteményeket, és többet tudnánk megenni. Vagy legalább lenne egyszer egy nagy lakodalom, ahol kiélhetnék magukat a süteménysütésben!
Mert sütni, alkotni, táplálni, gondoskodni jó érzés,
és fontos része a női princípiumnak. Csak a megfelelő célközönséget kell megtalálni hozzá.
Hasonló süteménydömpinggel szembesül mindenki karácsonykor, akivel csak beszélünk a jelenségről. Aztán végre lefut ez a szezon is, fogadkozunk hogy most fél évig nem eszünk süteményt, asszonyunk fogadkozik, hogy most egy kis ideig nem süt újabbat, s ami még biztatóbb, saját édesanyánk is (újra?) kijelenti, hogy
jövőre kevesebb sütemény kellene.
Csak el ne felejtsük!
(2020. január)
.
Subscribe
Login
0 hozzászólások