A „légyszi kultúrájának” veresége
Európa, vagy ahogy még mondjuk, a Nyugati kultúra csillaga leáldozóban van az ismét felfelé törő távol kelettel szemben. Volt ez máshogy is, külön írást érdemelne a folyamat, ahogy az 1400-as években visszahúzódó ázsiai birodalmak által hagyott hatalmi űrbe szinte beszippantódott az európai gyarmatosítás, magával hozva a nyugati gazdaság és kultúra fellendülését.
A mögött a fellendülés mögött más okok is álltak, mint ahogy a most tapasztaltak mögött is több ok áll. Az okok között a legáltalánosabbat úgy is hívhatnánk, hogy a „légyszi”.
Kisgyerekek gyakori módszere, hogy légyszi-ostrom alá veszik a felnőttet, ha el akarnak érni valamit.
A kisgyerek kedves és bájos, ráadásul esetleg a mi gyerekünk, és olyannyira szeretné azt a kis pici szívességet és annyira boldog lenne, ha megkapná, bár semmi ok nincs rá, sem a helyzet, sem az érdemei alapján, de végül is, mi is örülnénk, ha örülne, így a felnőtt meghajlik az ‘érvrendszer’ előtt. Ha meghajlik. Mert szeretünk lágyak, és gondoskodóan engedékenyek lenni.
Aztán a kisgyerekek felnőnek, és elfelejtik a sok kikönyörgött plüssállatot, fagyit, játékautót meg későbbig fent maradást. De nem felejtik a „légyszit”.
Egy társadalomban fontos, hogy emberien működjön, a kölcsönös megértés mentén megadva a kis kibúvókat is a szabályokhoz. A merev szabályok csak a robotoknak valók! Mégis,
a szabályok váza szükséges ahhoz hogy a megértés és kibúvók világát kitámassza.
Ez a támrendszer az, amire felfuthat, és teremhet az ésszerű lazaság rendszerének szőlőlugasa, ami a támrendszer nélkül csak a fűben szétterülő satnya izé lenne, nem szőlőlugas. A jó gazda úgy rendezi, kötözi, metszi a szőlőjét, hogy az szép, és jól termő legyen a kialakított a támrendszeren. Minden kis „légyszi” ettől a támrendszertől rugaszkodik el, és ha már nagyon távol van a szőlő a támrendszertől, könnyen belekap a vihar, és letöri az egészet.
Az egész világon elhangzik nap mint nap, hogy „Légyszi ezt intézd el”, „légyszi várj egy kicsit, mert kések”, „légyszi, segíts ki ebben és ebben”. Ez a szociális lugas a támrendszeren.
De úgy tűnik, egy ideje egyre inkább elrugaszkodunk a támrendszertől.
Nap mint nap – nem feltétlenül kimondva, de viselkedésben és elvárásban – körülvesz minket a „légyszi” a tanulást, a munkát, teljesítményt érintő életterületeken:
„Légyszi nézd el, hogy lógok a munkából!”, „Légyszi fogadd el ezt a színvonalat!”, „Légyszi nekem is adj fizetésemelést és prémiumot!”, „Légyszi vedd át és fizesd ki a silány minőségű munkám/szolgáltatásom!”, „Légyszi ne buktass meg, akkor sem, ha nem készültem a vizsgára!”, „Légyszi ne kelljen már dolgozni!”, „Légyszi úgy általában hagyjál telefonozni/szórakozni!”, „Légyszi adj még pénzt!”, „Légyszi tegyél velem kivételt!”, „Légyszi …!”.
A „légyszi” mára a Nyugati társadalom egyik alapeleme lett.
Valahol ez természetes egy olyan világban, mely évtizedek óta a gondoskodás rendszereinek sokaságát építette ki, és tartja fenn, lágyan szerető szülőként. Ami kiváló vívmány mindaddig, míg az egyensúly fel nem billen, és nem rántja le a sok „légyszi” az egész lugast a földre a támrendszerről.
Nem idealizálnám a munkapad mellett matracon alvó kínai rabszolgamukást, sem az ideges hangya-precizitással tizenkét órát robotoló kereskedő- és irodai társait sem. A „semmi légyszi” szikár teljesítmény-központúsága sok problémához vezethet az adott társadalmon belül. Kifelé viszont a többi társadalom számára jelenthet problémát.
A hatékonyság, a szabályok és utasítások kérlelhetetlen követése évtizedek óta láttatja hatását:
Gazdasági- és világhatalmi eltolódás indult meg a Távol-Kelet irányába,
aminek velejárója a „Nyugati világ” gazdasági- és világhatalmi pozíciójának gyengülése.
Ezt mi még csak nézzük, és konstatáljuk, de a ma „légyszivel” ostromló gyerekeink és unokáink már keményebben fognak szembesülni a következményeivel. Hacsak felnőtt korukra el nem felejtik a „légyszit”.
A világ koronavírus-helyzete is jól tükrözi a két kultúra közti különbséget. Európában és az USA-ban tombol a vírus, míg Kínában, Japánban, Koreában, Tajvanon köszönik, jól vannak, alig fordulnak elő esetek.
A Távol-keleten nincs második, meg akárhányadik hulláma a vírusnak.
Tajvanon például országos pánikhír volt decemberben, hogy kétszáz-valahány nap után újra volt egy helyi fertőzött. A lenti görbén is látható, hogy a Távol-kelet esetszámai belesimulnak a tengelybe, olyan alacsonyak.
Érik el mindezt úgy, hogy közben minden éttermem, kávézó, hotel és iskola nyitva, és működik.
Mit csinálnak ezek az országok? Maszkviselés, kézfertőtlenítés, kontaktkutatás, kontaktszemélyek karanténja. Utóbbi kettőt sokkal alaposabban és szigorúbban űzik az érintettekkel, hogy mindenki más mehessen a dolgára.
Hogy végül is, ez semmi különös, mi is maszkolunk meg korlátozunk? Ja, igen, de ebben ott arrafelé nem volt nyári szünet, továbbá
ezeket a szabályokat ők be is tartják. Mindenki. Nincs „légyszi”.
Nincs olyan, aki „azértse”, aki tiltakozik a jogaiért, meg olyan, aki kiszökik a karanténból mert oka lenne rá, és amit „légyszi ez esetben nézzetek el, tényleg fontos!”.
A hivatali szervek is feszesen rajta vannak az eseteken. Nem mondják, hogy „légyszi, értsétek meg, hogy erre már igazán nincs kapacitásunk”, nincs bedobott gyeplő. És nem csak a „légyszi viselkedjetek jól!” a kommunikációs szint. Szigorú kontroll van, és kemény odavágás van minden kibúvóért. Megy a büntetés, és a másik oldal bele sem kezd, hogy „légyszi…”.
Főleg, mert a szabályokat be is tartják. Mert egyrészt a szabályok zártak és átgondoltak, másrészt tudja mindenki, hogy ha eredményeket akarnak, a „légyszinek” helye nincs. Ezt kell tőlük nekünk is megtanulnunk!
A Gru című animációs mesefilmben válaszolja a szőrös szívű címszereplő a „légyszi”-t skandáló gyerekeknek: „ A légyszi puszta használata nem elég a teljesüléshez!”. Nagy igazságot mond ki ezzel, mert a teljesüléshez teljesítmény kell.
Ezt tartsátok be, légyszi!
.
Ez jó.
Köszönöm!
Annyit tennék hozzá, hogy Európa tudott teljesíteni régebben, még a két háború között vagy azelőtt, attól függetlenül, hogy individualistább (és kreatívabb), mint a keleti kultúrák. Működhet az is, ez is. Ami itt történt, az az, hogy Európa túlnyerte magát. A cél a jólét volt, ezért dolgoztak a nagyszüleink, szüleink, lett is vezetékes víz, áram, kényelem, internet… Csakhogy az ember a természet része, és a természet vissza-szabályozza a túl sikeres fajokat. A túl sikeres faj, akár az egy emberi kultúra, akár egy konyhakerti növény, elfelejt küzdeni, elkényelmesedik, elgyengül, ezért végül áldozatul esik az erőforrásokat jobban hasznosító, igénytelenebbnek–akikkel aztán ugyanez fog történni. Minden nagy eredményünk, amiért küzdöttünk, és amivel (teljesen jogosan) választásokat lehet(ett) nyerni, megszüntetett egy képességet. Például a GPS a tájékozódóképességet. Ugyanis a természet nem tart fenn felesleges képességeket: aki nem jár, annak elsorvad a lába. Végül a porban heverő, megmozdulni is lusta, vén oroszlánhoz lett hasonló Európa. Azért nem olyan egyszerű a dolog megoldása (hogy ti. ne teljesítsük a légyszi-ket), mert mesterségesen kreált nehézségek ellen nem lehet küzdeni, ezt a fiatalok nem veszik be, ahogy mi sem vettük volna be. Mindenki nevet azon, aki békaügetésben megy el az Északi-sarkra. Tehát a baj ott volt, hogy tényleg sikerült könnyebbé tenni az életet: zöld forradalom, vegyipar, orvostudomány, technika, és ezeket a sok munkából született eredményeket a következő generációk már készen kapták, addig, hogy most már nincs is értelme kimászni az ágyból. A barnamedvék azért nem korcsosulnak el, mert minden generáció ugyanazokat a kihívásokat kapja, ezért ugyanannyit kell küzdenie. Annak fényében, hogy az élet célja a szellemi fejlődés és a boldogság, az Út és Erény könyvének 80. szakaszát ajánlom a figyelmetekbe: https://mek.oszk.hu/00100/00191/00191.htm
Köszönöm, ez bizony találó! Az 1400-as évektől említett folyamatban egyébként épp a jóllakott, elnehezült mesésen gazdag keleti birodalmak terét nyerte el a hozzájuk képest csóró, de küzdeni akaró, találékony Európa.
Az általad leírtak is szerintem a légyszit fedik le. A megoldás sem a légyszi puszta nem-teljesítése, hanem a teljesítéséért cserébe teljesítmény elvárása, ezzel az indokolatlan légysziről való leszoktatás. Ami a puhányságról lenevel.
Olvasmány ajánlásban egy Stanislav Lem regény jut még eszembe, ahol a társadalmat robotok és intelligens önvezető űrhajók alkotják, akik mellesleg ellátott feladatként hordozzák és gondozzák az embereket, ahogy ők nevezik, a „puha sápadtságot”, ami már semmibe sem szól bele, csak élvezi a kényelmet. De a robotokat legalább visszatartanak bizonyos bekódolt programok.
Vagy ide vág még Hamvas Bélától a Reggeli feljegyzés második fele is. https://www.hamvasbela.org/2011/11/hamvas-bela-reggeli-feljegyzes.html
Nagyon jó!