Termelők, piacok, vásárlók

Termelők, piacok, vásárlók

Próbáljuk magunkat átverekedni a Szent György Hegy felé a Termelői Piac mellett. Régi útvonalunk ez Veszprémből, Nagyvázsonyon, a Nivegy völgyön, majd a Káli Medencén át a Tanúhegyekhez.

Emlékszünk arra is, mikor még csak egy liget volt itt a kanyarban, semmi más,

mi meg csak rutinszerűen átautóztunk itt, fejben már a célunknál járva, akár badacsonyi barátainkhoz, akár a Szent György Hegyhez tartottunk.

2008-2009-ben aztán helyitermék-beszerző civil kört szerveztünk Veszprémben. Akkoriban a néhány elszánt őstermelőn, biogazdán kívül megismertük az itteni piac alapítóját is, akire nagy tisztelettel néztünk, hisz láttuk kitartását és küzdelmeit; A hatósági hercehurcát, a büntetéseket, a kiáltványokat.

Akkoriban egy ideig hordtuk ládákban a jó dolgokat a csapattársaknak, meg bemutatkozó előadásokat szerveztünk Veszprémben a termelők számára.

A beszerző civil kör hamarosan kifulladt (emberi gyarlóság, kényelem, ketten-hárman csináltunk mindent a szabad időnkben, a kiszolgált kör-társakhoz időben alkalmazkodva, tízezresből visszaadva, stb.). Volt sok feliratkozó is a levelezőlistára, akik írták, milyen tök jó, amit csinálunk (nem volt akkor még FB csoport, meg lájk) de soha semmit nem rendeltek a termelőinktől. Nem is tudom, utólag, melyik a jobb. Mivel nem Teszkó voltunk, hanem alulról építkező, kölcsönös összedolgozáson alapuló szerveződés lettünk volna, ezt így nem vállalhattuk.

Vásároltunk inkább magunknak a helyi gazdáknál, és közben

örültünk hogy a kis piac már legálisan működhet, és egyre több vásárlót vonz,

sőt, etalonként szolgálva egyre több hasonló helyi vásár beindulását segíti. Ha erre jártunk, továbbra is megálltunk támogatólag vásárolni, egyre inkább kezdett látszani az élénkülés.

Aztán olyan „furcsán drága” lett. Akkor már nem csak az oda vezető út mellett parkoltak a kocsik, hanem külön parkolót is kialakítottak, kezdett jönni a nép. Az általunk már ismert egyik termelő itt is a háznál megszokott áron adta nekünk a dolgait, de az ártáblára már más volt kiírva. Szabadkozott,

„szóltak, hogy túl olcsón árul. Azt itt nem lehet, a turistáknak kell a magasabb ár. Hadd lássák benne az egyedi minőséget!”

Aztán, mikor egy téli napon itt beszéltünk meg barter üzletet könyvért-élelmiszer alapon, és a téli idő ellenére is tele volt a parkoló, kétségtelenül látszott, hogy itt beindulás van. Később a szomszéd réten is kellett már a hely a látogatók kocsijainak, de akkor mi már ide nem jártunk.

Tourist-trap. Így hívja a nemzetközi szaknyelv ezt a jelenséget.

Turista-hely lett belőle.

Nem tudtuk már akkor, ki viszi a piacot. Talán már más. Ha az eredeti tulaj, akkor is már más.

A minőséget meg kell fizetni, ez igaz. És biztosan többségben is van ott a minőségi termék, és a jó termelő. Ha nem lenne, nem menne a pénzes közönség. De az ellenpéldával is találkoztunk a környéken lakó barátunk sztorijában, akinek cukros vízben áztatott aszalt szilvát adott el egy kedves helyi néni, és ezt a bevált házi-receptet el is mondta nekik készségesen.

Már akkor is az Indul a Bakterház egyik jelenete jutott eszünkbe, melyben a bakter anyósa a kiborult túrót a földről pakolta vissza a tálba, s azt mondta közben:

„Megeszik ezt a túrót a pesti úri népek e! A tíz ujjukat megnyalják utána!”

Nem szabad persze általánosítani. Csak józanul kell vásárolni, lehetőleg az általunk ismert termelőtől. Ha lehet, háztól.

Néha úgy jön ki, hogy át kell arra küzdenünk magunkat az úton araszolva. Olyankor láthatjuk hogy a „pesti úri népek” egyre nagyobb tömegekben látogatnak oda megenni, meginni és megvenni azt, amit ott adnak nekik az igazi és a talmi őstermelők.

Már annyi az autó a mezőn, sőt a mezőkön, mint egy stadionnál egy sokezres koncert előtt. A faluba vezető út is kétoldalt tele. A kiparkoló-beparkoló kocsiktól alig moccan a forgalom. Van idő közben nézelődni, jól elgondolkodni azon, mi is az a siker, és mi mennyire akarjuk.

Mert ez itt sikeres. Ömlik a városiak pénze az itteni falvakba. Jót tesz, kell az ide.

Jobb ettől itt élni azoknak, akik itt születtek, és azoknak, akik ezt választották. Legyen még ilyen piac sok, máshol is! Talán akkor a zsúfoltság is jobban eloszlik.

Végül megérkezünk a Szent György Hegyre. A gazda nagy hangú, fiatal borász. Az első pár mondat során ‘szagmintát vesz rólunk’, belövi, mit hogyan lehet velünk megbeszélni. A veszprémi is városi, mi sem az ő világa vagyunk, de azért átjönnek a közös pontok, hamarosan már hangosan szapulja a pestiesedést, az új szomszédait, a sznobokat a hegyben. A „fejlődéssel” az ő világa is visszaszorulóban van. De panaszkodás közben azért kajánul mosolyog egy kopott zománcos pléh tejesedényre mutatva: „Az ilyen sz.r.kat ötezer forintért el lehet nekik adni”.

close

A blog feliratkozói most ingyen letölthetik e-könyvben az új regényemet.

Nem leszel leöntve emailekkel, inkább ritkán küldök, de jót.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments
0
Szólj hozzá lent!x
()
x