Borozásaink a Balatonnál I. – Újhullám a szőlőhegyben

Borozásaink a Balatonnál I. – Újhullám a szőlőhegyben

Boros témáról sokat akarok írni, ezért a sorszám. Sokat akarok írni róla, hisz részben a Balaton-Felvidék bor- és pincekultúrája iránti rajongás vett rá minket arra, hogy ide költözzünk. Élményünk pedig van bőségesen e fenti cím alatt.

Jól megy a kocsink, élvezzük, ahogy suhan a jól ismert, napsütötte tájban. Ezt a környéket itt Tagyon körül-után mindig varázslatosan mediterrán atmoszférájúnak tekintettük kőfalaival, házaival, lankáival, szőlősoraival. Most még ragyogóbb, így az első két pohár boron át tekintve rá. Ilyen az, mikor a Rizling nem csak a szájunkat, de a szemünket is gyönyörködteti.

Van azért valami szokatlan is ebben a az élményben: Már számtalanszor autóztunk át erre, de a Rizling nem szokott benne lenni a képben. Mi pedig nem szoktunk nem benne lenni a sofőrülésben. Szeretünk a sofőrülésben ülni, nehéz is lenne máshol. De most, hogy lassan megszokjuk, kifejezetten tetszeni kezd, hogy másnak adtuk át a kormányt.

Vannak régi, bejáratott helyeink, olyannal kezdünk, de most főleg az újak felfedezése a cél. Az első megállóban, Antalfán a régről ismert borászcsaládnál, egész nap elücsörögtünk volna, hisz volt ott még választék (eszünkbe jut egy eset, mikor az Öreggel tizenöt tételt kóstoltunk végig alaposan, délután öttől este tizenegyig). Csakhogy itt útiterv van, meg hát kérem, tarifa is van. A bérsofőr a saját kocsinkkal visz arra, amerre mondjuk, de szabott időben. Ez a móka úgy móka, ha használjuk is a járművet, nem pedig egy pince mellett parkoltatjuk.

Kezdeti fenntartásaink ellenére a sofőr profi. Jól vezet, diszkrét, de nem néma csuka. Egész jó fej, de tudja, ez itt nem róla szól. Vár a kocsinál, vagy sétál addig egyet, míg az aktuális helyen vagyunk.

Mikor a következő állomáshelyről, a Net-sajtóban sokat magasztalt, trendi birtokról elhajtunk, megállapítjuk, milyen sokat változott ez a balatoni borkultúra a mi hőskorunk, a késő-kilencvenes évek óta. Persze nem akkor jártunk erre utoljára, de mostanában volt pár év kihagyás, kifejezetten vágytunk már rá, hogy újra magunkhoz öleljük a Balaton-Felvidéket egy pohár borral a kezünkben. De még ebben a kb. öt évben is mérhető a változás. Megjelentek a trendi borplaccok.

Nem neveznénk pincének, présháznak, vagy borozónak őket. Inkább kicsit tájidegen izék a tájban. Akkor még nem tudtuk, hogy lesz ennek a jelenségnek még fokozása, mire hazaértünk, már egyértelmű volt. Szerencsére találtunk ellenpéldát még az út során. De még maradjunk itt egy szóra!

Szóval vannak ezek az újhullámos borhelyek, amik inkább hasonlítanak egy szőlőhegyre pottyantott pesti bisztróhoz, mint hiteles balatoni présházhoz, ahol megpihen a borkultúr-turista. Ezeken az újhullámos helyeken a borászt nem látod. Viszont van sok alkalmazott, meg importált diákmunkás, hajszoltságtól fáradt mosollyal, cuki, logós köténnyel, van dizájn meg marketing, meg fekete tábla fehér ciráda-krétával felrajzolt választékkal, és hozzá fűszerezett árakkal. Itt már nem a borért fizeti a decinként hatszáz forintot az utazó. Ehhez mérten aztán nem is olyan a bor. Hisz a körítésért fizetsz! Az olyan. Gyönyörű, ápolt környezet, bútorok, miliő. Meg van úgy csinálva, hogy a sok csumpi hely csak nézheti!

Most tán azt hiszi a Kedves Olvasó, hogy az ilyen helyeket elítéljük. Pedig az ilyen helyek pont azért vannak, hogy kiszolgálják az ilyen közönséget. S ez közgazdász énünket ujjongásra készteti. Egy „termék” a Balatonnál, amivel elérhetünk egy jó fizetőképességű piaci szegmenst, s ezáltal erősíthetjük a régió gazdaságát.

Mennyit sopánkodott szegény egyetemi konzulensünk húsz éve, hogy vajon milyen ipart lehetne idehozni, ami fellendülést és pénz-beáramlást teremtene! S tessék, megvan. Ez kellett!

S ez jó! Legyen!

Az meg a mi dógunk, hogy nekünk személy szerint ez a mű-borkultúra taszító. Mert mi meg egy másik piaci szegmens vagyunk, akik Hamvas Béla lépteit keresve, és Eötvös Károly emlékeit kutatva jártuk be és ismertük meg a tájat a maga valódiságában, és még találtunk présházakat meg borászokat. És tudunk jobb borokat, literjét olyan áron, amennyiért az egy decit adják a trendiben. Olyan borászokkal, akikkel élmény elbeszélgetni.

De ezen a trendiség-kíváncsiság-kisütésen át kellett esnünk, s erre kiváló alkalom ez a sofőrös túra, amin négyünket végigvittek öt borászaton hét óra alatt, kevesebbért, mint amennyibe egy helyhez kötött szállás került volna. Ja igen, ehhez Veszprémben kell legyen a lakás, ahova este hazavisznek, de minden megoldható, csak akarni kell.

A később kipróbált három felkapott hely után már csömörünk lett, levezetésnek valami igazibbra vágytunk volna, így a listán levő negyedik felkapott helyett inkább bekanyarodtunk egy pincéhez, melyet még odafelé láttunk meg az úttól kissé feljebb.

Ez jó döntésnek bizonyult, mert nekünk meghozta a megtisztulást és a megváltást, a pincészetnek pedig a túra legjobbjának kikészített fődíjat, egy kötet Utazás a Balaton körül-t. Jó borok, egyszerű igényesség, a borász ott van személyesen, lehet vele beszélni, meg diófa, meg panoráma, meg szódásüveg, meg, meg, meg… Megérkeztünk! Ezt kerestük eddig. Azt sajnáltuk, hogy már csak egy órára futja itt. De hát majd jövünk legközelebb!

(Jöttünk is legközelebb, egész délutánra estig, de erről majd legközelebb, mert az is egy külön élmény volt.)

Betolunk még egy lilahagymás zsíros kenyeret, meg egy könnyű Rizling-fröccsöt, és elégedetten mosolygunk össze szeretteinkkel, hisz van még a mi borkultúránkból is a Balaton-Felvidéken.

Utóirat:

A fejlődés a jelenségek szükségszerű velejárója. Legalábbis az erre való törekvés. Mint írtam, egy évvel később egy kiváló nyár-délutánt töltöttünk a pincénél estig. Akkor már épült a nagy épület húsz méterrel odébb. Borászati feldolgozónak saccoltuk. Harmadik látogatásunk, ez év júliusában viszont nem csak megerősített a saccolásban, de elhozta a disszonanciát is. A feldolgozó mellett „BBQ Konyha” is létesült a helyen, mellette kis faház-pulttal, ahol alkalmazottak meg importált diákmunkások vették fel a rendelést, mosoly nélkül, csak halvány fogalmakkal a kínált ételek mibenléte felől. A gazda szabadkozott: mindenféle vendégnek meg akarja adni, amit keres, csábítani szeretné a trendi placcok közönségét is. Csak még nincs logós kötény, meg krétás fekete tábla. Maradt azért a régi menü is, csak ugye jól meg kellett emelni az árát, hisz a fejlődés költségét azon is be kell hozni.

Meg tudjuk érteni. Bár szerintünk kétfélének lenni nehéz. De meg tudjuk érteni. Csak nem töltöttük ott az egész nyár-délutánt estig. S most kereshetünk újabb elbűvölő helyet.

Tetszett? Olvass még bor vagy Balaton-Felvidék vagy Balaton témában!

close

A blog feliratkozói most ingyen letölthetik e-könyvben az új regényemet.

Nem leszel leöntve emailekkel, inkább ritkán küldök, de jót.

Subscribe
Visszajelzés
guest
3 hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments
Imre
Imre
1 hónapja

Hiányoltam már régóta a nagyobb közzétételt ,reklámot azaz a közvetlenebb eladást a magyar piacon.Hiszen nagyon jó boraink vannak országszerte. Ilyenkor ünnepek táján ,főleg karácsony táján nagy keletje van a jó bornak. Hála a médiának sokan kínálják boraikat a webshoppon is. Én is rendeltem. Maximálisan elégedett vagyok a kapott minőséggel is. Ezért köszönet a bortermelőknek.

Bartha László
Bartha László
1 hónapja

Kedves Szilárd!

Örültünk a cikknek, mert pont azt a dilemmát boncolgatja, amit minden borozás végén megfogalmazunk a barátainkkal. A valódiság ott elfogy, ahol eltoszkánosodik a Balaton-felvidék. Mi is boroztunk a Nivegy-völgyben olyan helyen ahol a borásznak se híre, se hamva… a következő helyen, meg ő maga sütötte a tarját tangapucsban és trikóban, majd minden tétellel koccintott velünk.
Küldök válaszul egy olyan cikket, ami pont az eltűnt varázst keresni született. Egy tavalyi bortúráról írtuk, ahol sikerült elrejtőzött, valódi kincsekre lelni:

https://www.boraszportal.hu/beszamolo/a-sabari-alom—kalandozas-hamvas-belaval-a-hajastesztatol-egeszen-az-la-woman-ig-7998

Üdv: Bartha L

3
0
Szólj hozzá lent!x
()
x