A titokzatos torony
Elégedett mosolyra húzódik a szánk, ahogy suhanunk Kenese felé. Kétszázhuszadszorra ugyanazon az úton, mégis mosolygunk. Megint vége lett Veszprémben egy munkanapnak, vár nyári otthonunkban, Akarattyán a család, s talán egy kis strand meg egy fröccs. Közben a Pesten hagyott régi kollégák még ilyenkor mennek egy újabb megbeszélésre.
Mosolygunk azért is, mert tudjuk, mennyivel gyorsabban otthon vagyunk ezen a hátsó úton, ahhoz képest, mintha a parton gurulnánk végig a sebességkorlátozásban.
De főként azért mosolygunk, mert tetszik, ahogy az út szalagja melletti lágy dombokon festőien aranylanak a búzatáblák a délutáni napsütésben. Csökkentünk is az iramon, hadd igyuk tovább ezt a látványt. A Balaton hátországa mindig tartogat szépségeket, meglepetéseket.
És ott, jobbra előre, a dombon, szó szerint tornyosul az a furcsa torony.
Uralja a búzamezőket. Mást se. Nem várrom, nem is vár. Városka sem, de még egy falucska sincs körülötte. Valami földmérési magassági pont, vagy mi. Sose értettük, minek tették oda az ősök.
Gyakori persze az ilyen, hogy mi már nem értjük, valamit miért tettek az ősök, s az utódok sem fognak minket teljesen érteni, így ezen sem csodálkozhatunk különösebben.
Belegondolunk, micsoda turistalátványosság lenne, ha ez a beton torony ott kőből lenne, körülötte kőfalakkal, házakkal, utcácskákkal. Olyan hely lehetne, ahova tódulhatna a nép csodát látni. De most még egy út sem vezet oda hozzá. Áll a dombtetőn, a földek közepén.
Később a családdal felfedező-túrát szervezünk a toronyhoz, keresztül a szántóföldön. A torony tövébe érve aztán nem csak a célba érés elégedettsége fog el. A dombhátról nyíló panoráma elragadja a figyelmet. Mint a Magyarság Tengerpanorámája a Kisfaludy Sétányról, csak még kicsit magasabbról, és a víztől távolabbról, de ugyanúgy hosszában a Balatonra.
Jó lenne felhágni a toronyba s onnan kinézni, de gondos geodéta-kezek alsó létra nélkülire építették a belteret. Nem romantikus kilátó, hanem szakmai műtárgy. Az első emelettől felfelé már van létra, de az első szint kb. három méteren van, legfeljebb a helyi vagányok juthatnak oda fel.
Ej, ha itt egy középkori vártorony lenne!
De visszatérünk a jelenbe, hisz az is épp elég csodálnivaló innen. Északon a Veszprémi Bakony, alatta Almádi lankái érik a Balatont, délre az Aligai Magaspart sárgállik. Nyugat felé meg Tihany, és a Balaton méltóságos víztükre. Érdemes volt kitűzni az „Egyszer el kéne ide jönni-t”!
Bár még sok százszor elautózunk azon a hátsó úton Kenese felé, mindig odavonzódik tekintetünk a toronyra. Már nincsen bennünk a kísértés, hogy egyszer jussunk el oda, de újra és újra eszünkbe jut: „Ha az ott egy kőfalas kilátótorony lenne!”.
Subscribe
Login
0 hozzászólások