A Nivegy-völgy varázsa (Borozásaink a Balatonnál II.)
A présház tornácán ülünk, egyre gyengülő ellenállással próbáljuk elmagyarázni a házigazdánknak, hogy ne olyan sok bort töltsön egyszerre, mert kis súlycsoport vagyunk, és csak kevés bort tud befogadni a szervezetünk, hiába szeretjük. Gyengül már a lábunk is, szerencsére csak ülni kell. Egyelőre.
Jártunk itt már többször is a két szent – a Szent Balázs templomrom és Szentantalfa község – közti szőlőhegyen. Egykori munkahelyünk idején volt már alkalmunk megkóstolni itt a pincénél kedves igazgatósági tagunk borait. Történetesen ő a helyi pinceszövetkezet elnöke is, így
a borellátás elapadásától nála semmilyen körülmények közt nem lehet tartani.
De most a sajátját adja jókedvvel, bőséggel. Kapaszkodunk hát a pohárba, és reméljük a legjobbakat.
Holland barátunkra nézünk, akit Balaton-látó körutunk részeként hoztunk ide, s bízunk benne, hogy ő majd jobban bírja a gazda kedvességét, mely nem lankad, és mely nem ismeri sem az üres, sem az alig töltött poharat. A borok jönnek, és be kell vallani, bár sok, de jó. A mi zsánerünk. Van benne
napfény is, talaj is, zamat is, savtartalom is a kellő harmóniában.
Nivegy-völgynek nevezik ezt a vidéket, tudjuk, mióta a Balatonhoz költöztünk, bár bevalljuk, a Nivegyet magát még sosem láttuk csordogálni a saját szemünkkel. Egyrészt, mert inkább domboldalak présházaira és a belőlük csordogáló borokra figyeltünk, másrészt, mert nincs is ilyen nevű patak. A Cserkúti-patak folydogál erre, és el kell ismerni, igen fontos munkát végzett, mikor kialakította ezt a bájos völgyet itt Zánka felé a Balatonig. A Zala érdemei nem kisebbítendők a Balaton tárgyában, de aki erre járva látja ezt a kultúrtájat, el kell ismerje, ez a patak szintúgy nagyon megbecsülendő.
Varázsos, ami itt fogad. Kedveljük azt a dimenziókapu-átlépéshez hasonló érzést, amit átélünk északról jövet, a Mencshely felől vezető úton: A balkanyar után
lejteni kezd az út a Balaton felé, s a szemünk előtt kitárul a Nivegy-völgy.
A kis falvak, Óbudavár, Balatoncsicsó, Szentjakabfa barátságosan osztoznak meg a felsőbb lankákon a szőlővel, rétekkel, fákkal. Lejjebb Szentantalfa és Tagyon bújuk meg, s mögöttük csillog a Balaton.
A balkanyar után egy másik világ fogad,
érezhető, ahogy megérkezünk a Mediterránba.
Aki olvasta Hamvas Bélától az Öt géniuszt, az értekezést az egyes tájakat uraló szellemiségekről, és esetleg abból nem értené, az jöjjön el ide bevenni azt a balkanyart, és érteni fogja. Ha már eljön (milyen véletlen, hogy Hamvas esszéje egy kötetben jelent meg a Bor filozófiájával) kóstoljon borokat is, és érteni fogja azt is, miért szerepelnek az itteniek sikeresen a borversenyeken, fesztiválokon.
Különösen sikeres, tán a környék zászlóvivője is az a szentantalfai családi borászat, akiknél jó pár éve egy hosszúra nyúlt estén tizenötféle bort ittunk végig, és csak kettőre mondtuk, hogy nem a mi esetünk. De a
Csicsói- és a Szent Balázs hegyet járva sorra találni jó borászatot és pincét.
Vissza-visszatérünk hát mi is ebbe a tájba, és boraihoz, közben örömmel látjuk a kibontakozást. A völgy feletti kanyarnál lelkes vállalkozók borozóteraszt nyitottak, fejlődik és bővül az általunk kedvelt családi borászat is, megújulnak a régi présházak, borút, panoráma-kerékpárút létesül. Felfedezi, megismeri a borivó nép a tájat, mely nemrég még jobbára inkább „helyben volt híres”, de ennél többet érdemel.
Büszkék az itteniek arra is, hogy a
Juhfark szőlőfajta itt őshonos,
és innen vitték telepíteni a Somlóra a filoxéravész után (Somlóiak vajon egyetértenek?). A Nivegy-völgyi juhfarknak persze Nivegy-völgy íze van, a somlói juhfarknak meg Somló-íze, mint ahogy más a karaktere a magányos tűzhányóhegynek és a bűbájos lankáknak.
Mi ezt úgy oldjuk fel, hogy mindkét helyen inkább
rizlingpártiak vagyunk.
Legutóbb novemberben a nagy borászcsalád rizling újbora borított el oly komplex élménnyel, hogy nem tudtuk eldönteni, elájuljunk, vagy leessünk a székről. Kóstolgattuk a saját készítésű halpástétom mellé, s ahogy a friss rizling élénken bájos varázsa eláradt a szánkban, harmonikus táncra kelve az étel ízével, annyit tudunk csak mondani: Azta! És tudtuk, hogy
előbb fogjuk elfelejteni a Louvre valamelyik képét, mint ezt az ízélményt.
Hamar át lehet autózni a Nivegy-völgyön. A mencshelyi balkanyartól a zánkai elágazásig kocsival tíz perc. De aki okosan használja a kormányt és a féket, annak szemét és száját csodák várják itt.
.
Na, valamiért én is ezért szeretem ezt a „környéket”.