A mi Balatonfüredünk
Ülünk a sétány „új részén”, a felkapott kávézó teraszán, napsütésben fürdetjük az arcunkat, és már-már valami tengerparti üdülőhelyen érezzük magunkat. Az új épületek karéjában kialakított kis téren élénk a forgalom, a kávézó terasza tele, onnan egyenesen a kéken ragyogó vízre látni. Mindannyian kabátban teraszolunk, hisz ez még csak a tél vége- tavasz kezdete, de kicsalt ide minket családostul Veszprémből a tavaszias napsütés egy kora-délutáni Balaton-élményre. Sokakat másokat is mindenfelől.
Kortyolgatjuk lassan a teánkat – beosztva, mert jó drága volt –, s találgatunk, kik lehetnek ezek az emberek körülöttünk. Meg, hogy mi a titka ennek a helynek, hogy a szomszéd üzletekkel is egybe nyitva évről évre egyre több vendéget fogad be?
Persze, jót kell adni. Jól is adják, a felszolgálók is megadják a módját. S az egésznek, mondom, meg is kérik az árát. Egy teraszos kávézás itt a családdal majdnem annyi, mint egy komplett ebéd valamelyik veszprémi tálcásban. De olyanabb is a hangulata, még ha egész korrekt tálcás éttermek is találhatók Veszprémben.
Mert ez itt, a napsütéssel, a szikrázó vízzel, a teraszon sütkérező tömeggel valami pluszt ad, amiért újra és újra visszajövünk. Nem vagyunk törzsvendégek, de ilyenkor, mikor nincs még a szezon tömege, de már beköszönt a jó idő, vagy még visszanéz a késő őszi nyár, rászánjuk azt a kis luxuskiadást. Mi erre herdálunk.
Évente kb. kétszer. De olyankor nagyon érezzük, hogy különleges helyen vagyunk. Utána még sétálunk a Tagore sétányon, megnézzük a Panteont, a reformkori utcákat, aztán egy padon ülve felolvasást hallgatunk.
Tényleg, milyen különös, hogy a felkapott teraszon nem jutna eszünkbe olvasni! Ott a tömeg és az abból eredő sürgetettség-érzet miatt nincs ehhez kellő komfortérzetünk. Hiszen kell az asztal hamar másoknak, ha már nem fogyasztunk. Legalábbis az atmoszféra finoman ezt sugallja, bár sosem kérdeztük még, hogy „Ugye nem zavarunk, ha még ülünk itt jókedvűen egy órát, de már nem kérünk semmit?”. Egyszer tán kipróbáljuk.
A sétány padján ülve viszont már ellazulva hallgatjuk, ahogy Kedvesünk felolvas a családnak valamit Eötvös Károlytól, vagy Hamvas Bélától. Nekünk ezek illenek ide a napsütéshez meg a Balatonhoz.
Füreden kellemes léptékű besétálható, szemet kényeztető tér van. Tér, atmoszférával. Mert egy mezőn is van tágas tér, és lehet sétálni, meg egy lakótelepen is van tér a házak közt, de itt a helynek géniusza van. A kis utcácskák, a reformkori városrész épületei, terei, zugai és részleteinek látványa andalgó sétára csábít.
Ez itt a Balaton kultúrpartja. Valójában igazi nagyvilági üdülőhely, a szó patinás értelmében. Érezni a tradíciót. Azt, hogy ez itt nem tegnap lett összedobva, mint az arab homokra húzott vasbeton csillogás. De a Déli Part szállodasorainak hangulatától is erősen különbözik, amit itt találunk. Annyi finomság, klasszikus szépség, hagyomány árad körülöttünk, minden zugból, mint sehol máshol a Balatonnál.
Hiszen ide már akkor jártak nyaralni a magyar urak, amikor az összes többi balatoni település lakói még csak halat meg szúnyogot fogdostak, nem turistákat. Előbb volt itt üdülőélet, mint Abbáziában. Sokat mesél is azokról az időkről Eötvös Károly a Nagy Balatonos Könyvben. A bálokról, és viszonyok szövéséről, első gőzhajóról és az első Nemzeti Színházról, melyet itt Füreden alapítottak Kisfaludyék egy nyári beszélgetés nemzeti hevületétől hajtva.
Megértjük hát a sok népet, aki ide özönlik csodát látni. Mert Füredet látni kell. Látni, megtapasztalni, érezni magunk körül. Nyáron viszont e sok kedves embertől mi már nem férnénk el Füreden, ezért van az, hogy inkább ősszel és tavasszal szeretjük.
Megértjük rovinji barátainkat, akik nem kedvelik a nyári főszezont, amikor jön hozzájuk a tömeg. Mi sem járunk nyáron Füredre, mert akkor pont Füred az, ami nem jól látszik. De téli zord idők kihalt városa sem csábító igazán. Riasztó volt az is, mikor egy áprilisi karantén-hétköznap késő délutánján arra járva egyetlen embert sem láttunk sem a reformkori utcákon, tereken, sem a sétányon. Mintha egy filmforgatás vagy bombariadó miatt kiürítették volna a környéket. Füredre kell, és illik a pezsgés. Nem a tömeg, nem is a dermedtség.
Viszont az őszi és tavaszi napsütésben kedélyesen megpezsdülő Füredi part olyan, amit nem tudunk megunni.
Subscribe
Login
0 hozzászólások