A magyar és a tenger
Ültünk ott megbűvölve az isztriai sziklákon, a tengert néztük, és tudtuk, valami fontos történt. Hogy innentől a dolgok máshogy lesznek. Láttuk már azelőtt is a tengert. Sokszor az olasz Adriát, kétszer az Északi-Tengert, de ez most, ott más volt.
Tudtuk, hogy ide, ehhez a tengerhez újra és újra vissza kell jönnünk. Akkor már hét éve élhettünk a vágyott Balaton mellett Veszprémiként, s lám, megérintett egy másik tenger-szerelem. Ott, a köveken ülve az Adria megszólított minket.
Jöttünk aztán majdnem minden évben, újra és újra. Néha egy évben többször is. Mert látni kellett a parti sziklákról a nagy végtelen vizet, mely a horizonton az éggel ölelkezik. Hogy aztán megnyugodva térhessünk haza a Balatonhoz, a Mi Tengerünkhöz, aminek ezer csodás részletét ismerjük és szeretjük. Amivel oly sokat ölelkezünk nyáron, és ha lehet, ősszel és tavasszal is. Ami a kedvenc sétányunkról a tengert idézi, sőt, onnan sok tengerpartot megszégyenítően gyönyörű.
Azokon az akarattyai tengerlátó padokon ülve is folyt a tanakodás a 2020-as nyáron: A tengert látni kell, de menjünk-e idén is, vagy hagyjuk a veszélyesnek kikiáltott vizeket? A közbeszédbe kerülő vita, a „Balaton vagy a tenger”, ránk is hatott.
Minden korábbinál sokkal többet voltunk ezen a nyáron a Balatonnál, ami enyhítette is a tenger-feszültséget. Kaptunk sok csodát, kora reggeli és késő esti úszások élményét, vitorlázásokat, csak itt található hangulatokat. Mégis ott volt, hogy „…a tenger…”.
Aztán bemondták, bezár a bazár: még egy hét, és se ki se be. Ez megadta a lökést. Menjünk! Ne feszüljön bennünk még egy évig ez az ellentét!
És odaértünk, és láttuk, és belemerítkeztünk, és megértettük, milyen kis buták voltunk. Nem azért mert a „fertőző” horvát partokon az emberek közt ötször-tízszer annyi távolság volt, mint az itthoni strandokon. Ezt tudtuk előre rovinji barátunk fotóiból. Hanem arra jöttünk rá, hogy nem jól közelítettük a kérdést. Mert nem „vagy” van a kettő között számunkra, hanem „és”. A Balaton és a Tenger kiegészítik egymást, s így leszünk mi is egészek. A kirakó a helyére került.
A látszólagos ellentét lelki feloldása fizikailag is megtörtént, mikor a hazaindulás napi reggeli fürdés tengeri sóját az esti akarattyai úszás mosta le rólunk. Megértettük, lehetünk egy kicsit tengeri emberek is attól, hogy balatoni emberek vagyunk. Ezek békében megférnek egymással, minden rendben van. Nekünk csak élni kell ebben, felesleges agyalás nélkül, olyan lazán, mint ahogy az ember a vízre felfekszik, és hagyja ringatni magát, teljes bizalommal.
Gyertek a Balatonhoz! Menjetek a tengerhez!
Meg ahova a szívetek húz.
Meg ahova engedik…
Kisfaludy sétány, Akarattya 
Lungamore sétány, Volosco
Ugyanezek az érzelmek kavarognak bennem is, ha a Balaton és a tenger szóba kerül. Köszönöm, hogy ilyen szépen leírtad.
Szívesen. Kiírom magamból.
Ez bizony egy nagyon jó írás ! Nem „versenyeztetni” kell a Balatont és az Adriát egymással ,ebben az esetben lehet egyszerre kettőt szeretni !
Köszönöm az egyetértést! Mindkettő elragadó.