A helyi bor lényege és fontossága
(merengés forró nyári délutánban)
Ülünk a fűben, kint a Balatonra látó sétányon, augusztusi tikkadó délután. Hátunkat egy fának támasztjuk, és nézzük az elénk táruló, rezzenéstelen világot. Nekünk még jutott egy kis árnyék, a világ többi része – a mozdulatlan víztükörrel együtt – állja a Nap sugarait.
Kijöttünk ide, csak úgy, mert miért ne jönnénk, meg mert ilyet délután nem szoktunk. Hiszen amúgy reggel, naplemente körül, meg este jövünk. Délután az árnyas teraszon szokás ülni, esetleg bent sziesztázni. Lent a strand tele, a távolságtartó ember oda nem megy ilyenkor (máskor se megyünk ebben a hőségben).
Sőt, a víz is tele. A Kenesei Öböltől a tó közepéig nyolcvanhét vitorlást számolunk meg, a kisebb csónakokat, egyéb vízi járműveket bele se véve. Vitorlát egyik hajó sem húzott. Áll a levegő. Áll a világ is, egyetlen, hőségbe forrt állóképben. Hova is sietne.
Élvezzük a távlatot, amiben szárnyra kapnak a gondolatok. Aztán megkívánjuk egy kortyra a fröccsöt, amit induláskor kevertünk behűtött szódából meg helyi rizlingből. Jól esik! Elégedetten veregetjük meg indulás előtti önmagunk vállát az ötletért.
A szóda is helyi töltésű, de a szóda mégiscsak mindenhol szóda. Jedlik Ányos feltalálta, aztán egységes technológiával legyártják bárhol. Áldassék a neve azért is, mert iziben a borral kevert szódát is feltalálta! Áldassék Vörösmarty neve is, amiért a Jedlik-féle „sprizter” elnevezést azon melegében „fröccs”-re javasolta változtatni.
Ilyesmiken merengünk el, míg kortyoljuk a nedűt, de csak úgy mellesleg. Aztán csak isszuk megint a távlatot. Nézzük a „semmi különöst”, ami most az elénk táruló mozdulatlan minden.
Csak úgy vagyunk. A táj, mi, és a bor a fröccsben. Isszuk ismét a fröccsöt is, jól illik a tájhoz.
Hamvas Béla írta, a Bor filozófiájában, hogy a bor kedveli a távlatot. Egy újabb szavazatot strigulázunk gondolatban e vélemény mellé.
Friss, roppanós a rizling, itt vettük Akarattyán a szokásos zöldségesünknél. Itt termett a bor a szomszéd faluban, Balatonfőkajáron. Azon „Balaton”-nevű települések egyikén, melyek nem a tó partján vannak. Cserébe szép nagy szőlőhegye van, ami ezt a bort is adta.
Elgondolkodunk a harmónia rétegein. Biztosan jól esne most a fröccs akkor is, ha történetesen a szekszárdi rizlingből készítettük volna (Ez a két friss fehérbor volt csak most az akarattyai ház pincéjében a sok vörösbor mellett. E tényen régóta sürgősen változtatni szeretnénk, de hát oly sok dolog van, amin régóta sürgősen változtatni szeretne az ember, aztán valahogy mégsem úgy alakul). Üdítene a szekszárdi is, de most ez más. Ha nem tudnánk hogy helyi bor van a fröccsünkben, tán nem is éreznénk a különbséget. De érezzük. Vagy mert tudjuk, hogy helyi bor, vagy mert „tudjuk”. Mindegy is. Ez az egész hosszú pillanat most így nagyon egyben van.
Miközben írjuk ezt, vészesen fogy a fröccs, de majd beosztjuk. „Azért csak kéne venni még ebből!”
Rendben van így, hogy ezt isszuk itt, ebben a látványban. Igyunk helyit, együnk helyit, éljük úgy az életet, mint a helyiek, legyünk jelen a helyben, s megtapasztalunk valami többet a harmóniából!
Ja igen, lehetőleg jó helyet válasszunk!
Jó írás ? Az „elégedetten veregetjük meg indulás előtti önmagunk vállát”, ez zseniális gondolat ??