A Balaton leghíresebb mestergerendája

A Balaton leghíresebb mestergerendája

Ahogy bementünk az étterembe, egyből a mennyezetet néztük. Megvan-e a mestergerenda? Mindebben semmiféle építészeti szempont nem vezérelt, bár szegről-végről azok is vagyunk, szakközépiskolai fokon. Mindössze a hagyomány ismerete miatt vetült oda a pillantás.

Valaha a vármegyéket szinte országhatár-szigorral választották el a határok. S valaha itt a Balatonnál máshol voltak a megyehatárok, mint ma. Zala megye nem csak délnyugatról rövidült meg azóta – hisz már nem a varasdi Dráva-hídfőig ér arrafelé –, de keletről is eltűnt belőle a teljes Északi part. Ki tudja, miért alakult ki valaha ez a hosszúkás forma, végig a Balaton fölé nyúlva! Végül is a Balaton-felvidék klímája Zalához közelebb áll, mint Veszprém megyéhez. Bár nem hiszem, hogy az Árpádok idején ezt vették volna figyelembe. De akármit is, a Huszadik Század közepétől a Balaton felvidék átkerült Zalától Veszprémhez.

Előtte kilencszáz évig viszont Zala megye keleti határa Almádinál találkozott Veszprém megyével. Valamelyik Veszprémi Püspök (talán jelképezve a mindkét megye feletti püspöki fennhatóságot) egyenesen a határra építtetett egy csárdát, melynek fő tetőgerendája a Balatonra merőlegesen, pontosan a határ fölé került. Alatta hosszában az asztal. Egyik oldalán a csárdában Zala megye, másikon Veszprém megye.

Ismerjük a legendát Eötvös Károly Nagy Balatonos Könyvéből. A legendát a betyárokról, akik, ha a zalai pandúrok jöttek, átültek békében az asztal veszprémi oldalára, és viszont. Mikor belépünk, ezért keressük hát az egy nagy gerendát, de kettőt találunk. Új építésű étterem ez. Talán a régi hagyományt ötvözték az új szokással, ami szerint két határvonal közt van egy „senki földje”. Vagy csak nem ismerik ezt a régi sztorit, mint ahogy a régi sztorikat kevesen ismerik. Pedig milyen fontos lenne!

Annyira így gondoljuk, hogy néhány évvel később saját erőből nekiállunk újra kiadni az Utazás a Balaton körül-t, a Nagy Balatonos Könyvet. A kiadás hevében könyvbemutatót is szervezünk a Megyei Könyvtárba. Eszünkbe jut megint az almádi vendéglős. Meghallgatja az ötletet, szerencsére tetszik neki.

Bemutató után együtt vendégeljük meg a kiemelt vendégeket, és a kis teremben, kétoldalt – egyúttal az asztal két oldalán – ott díszeleghet a két felirat: „Veszprémi oldal”, „Zalai oldal”. Mi, mai betyárok, vidáman átmehetünk hol erre hol arra az oldalra.

A könyv újra sikeres lett, s vele a legenda is szárnyra kelt újra. Megint egyre többen ismerik a régi sztorikat. Szándékosan nem anekdotát írok, mert azt hihetné egy-két felületesebb olvasó, hogy régen, régi emberek, valaha ásatag régi történeteket meséltek egymásnak. Pedig akkor az volt a most, és az akkori kortársak éltek benne, akik ugyanúgy sztoriztak, mint mi most. Mindössze volt egy szebb neve, az anekdota.

„Csak az emberek öregszenek, a világ mindig fiatal marad.” – mondja ugyanez a kiváló írónk.

Örülünk, hogy újra sokan olvassák őt, s annak is, hogy ha ma betérünk ugyanebbe az étterembe, minden étlapon ott olvasható az egykori mestergerenda története.

Olvasd el ide kattintva Te is…

Vagy nézz meg róla egy rövid videót…

close

A blog feliratkozói most ingyen letölthetik e-könyvben az új regényemet.

Nem leszel leöntve emailekkel, inkább ritkán küldök, de jót.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments
0
Szólj hozzá lent!x
()
x