A Balaton Fazekasa
Száguldunk a péntek késő délutáni esőben a Déli Parton, s még nem tudjuk, hol alszunk ma éjjel. Bortúrázni indultunk, borászhoz közeli szállásra vágynánk igazából. Jár az ablaktörlő, járnak a gondolataink.
Az eddig felhívott szállások mind foglaltak. Az este közeledik, mi távolodunk otthonról. Kedvesem forgatja a prospektust, nézegeti, kit hívhatnánk még fel (2005-öt írunk, nincs még okostelefon pötyögés). Latolgatjuk, mi maradt.
Most kellett jönnünk, hiába az eső, hiába hogy nincs szállás, erre a hétvégére szerveztük kis közös elszabadulásunkat. A harmadik nyár kezdődik úgy, hogy Balatoniak lettünk, a második gyermekünk lesz lassan egy éves, ideje volt újra bortúrába fogni. Azért a Déli Parton, mert célunk nem volt más, mint eljutni a misztikum ködébe burkolózó személyes zarándokhelyünkre, a Balatonberényi Szőlőhegybe, ahol egykor Hamvas Béla megírta a Bor Filozófiáját.
De a berényi szállást péntek délben visszamondták, így sebtiben mást kellene találnunk. Lehetőleg valami kisebb helyet, ahol két borturistának is örülnek, nem csak egy busznyi látogatónak.
Végül, emiatti fenntartásaink ellenére, próbát teszünk a nagy nevű boglári borász nevét viselő szálláshellyel is. Az öccsével beszélünk, övé az azonos nevű fazekas-udvarház. Biztat minket „Van otthon pár üveggel a bátyám boraiból is. Kilencre hazaérek. Addig érezzék jól magukat!”.
A még mindig szakadó esőben nyolckor érkezünk, rohanunk át a kocsitól a tornácig, ahol kedvesen fogad minket a háziasszony: „Épp főtt egy kis gerslis lecsó. Kérnek?”
Vadul vetjük rá magunkat a lakomára, amit foszlós házi kenyér és a ház bora tesz még különlegesebbé. Közben a „kérnek”-ből „kértek” lesz, s már úgy beszélgetünk a háziasszonnyal, mintha régi barátok lennénk. Mennyei a cserépbográcsban főtt étel, s hozzá a vendégszeretet.
A gazda is megérkezik, bekapcsolódik a társalgásba. Egy a hullámhossz, fél szavakból megértjük egymást, egyet mondunk, s egyet gondolunk. Éjfél múlt, mikor az ágy felé kezdünk már gondolni, s akkor jövünk rá, hogy a varázslat hatása alatt a beköltözés elmaradt, még minden csomagunk a kocsiban van.
Az ilyen helyek, kívánjuk, hogy minél többen legyenek a Balatonnál! Ahol a falak is, a köztük űzött munka is szeretetből, s lelkesedésből vannak. Ahol aztán ott akarunk maradni egész hétvégére. Ahova nem csak „egyszer majd visszamegyünk” hanem úgy jövünk el, hogy a következő alkalmat, lányunk egy éves születésnapi ünneplését már oda szervezzük. Ahonnan aztán éveken keresztül szerezzük be a míves fazekasholmikat, s a jó borokat. Ahol a gazda kitart a hagyományok mellett, olyannyira, hogy nála a „kérnek”, még mindig „kérnek”, pedig azóta egy alkalommal már a nagy nevű publicistával is spontán pertut ittunk nála. (A nagy nevű publicista meglátta a pulton a csomagot Eötvös Károly Nagy Balatonos Könyvéből, s az utóbbi évek legjelentősebb könyvkiadásának minősítette ezt megelőzően.)
Nem bánjuk a magázódást, mert cserébe a Balaton Fazekasa példát mutat nekünk emberségből, kitartásból, hajlíthatatlanságból, mindezt utánozhatatlanan jó kedéllyel fűszerezve.
Kívánjuk, minél több ilyen ember legyen a Balatonnál, s akkor rendben lesz minden.
Ui: Még azt is megbocsátjuk neki, hogy szerinte a Déli Parton jobb lakni. Főleg azért, mert az indoklás az, hogy onnan jobban látszik az Északi Part.
Ui2: Pár évvel később eljutunk Balatonberénybe is, ahol senki sem tudott Hamvas Béláról. Tán egy másik írásban megemlékezünk arról is.
Hát igen. Egyre inkább mesébe illő hogy ilyent még lehet találni.
Igen, ez ilyen volt. Különleges ember az Attila.