Disztopikus párkapcsolati regény a matriarchátus uralta jövőből
Európa, 2221. – Az elmúlt évszázadokban újra megjelent, és sebesen elterjedt egy ősi eredetű társadalmi forma, a Matriarchátus. Ennek köszönhetően a kétszáz éve már kiszorulni látszó európai őslakosok újra benépesítik a kontinenst, sőt megkezdődött új kirajzásuk. Az évszázadok során a matriarchata berendezkedés alapértékké vált, és már csak tankönyvekből, vagy a kisebbségi gettóként létező, lenézett lakónegyedek révén ismerik a „régi, páros világot”. A rendszer által eltartott nép élvezheti a stabil megélhetést, a szórakozást, a szexuális szabadosságot, cserébe csak néhány egyszerű szabályt kell betartania.
De a matriarchata szövetségek által uralt új világrend tényleg szilárd? Szétfeszítik-e az itt-ott keletkező repedések, vagy rugalmasan alakul, s alkalmazkodik? Kik dolgoznak érte, és kik ellene? A matriarchátus szabályaihoz igazodóan átrendezett Bécsben egy fiatalember a saját bőrén tapasztalja meg a kérdés valódiságát. Elpuhította a rendszer, amit kiszolgál és nagyra tart. Származásának köszönhetően magasra jutott, megvan mindene. De feltűnik egy lány, aki sok mindent megváltoztat. A véletlen küldte, vagy hátsó szándékok munkálnak? Ráadásul egy olyan év közeledik, melyet a matriarchátus urai legszívesebben kihagynának a naptárból.
Bonyolult viszonyok szövedékébe gabalyodhatunk bele ebben a párkapcsolati utópiában, a szereplőkkel együtt latolgatva férfi(ak) és nő(k) ideális együtt élésének lehetőségeit, azt, hogy mi az elfogadott és normális, és bízva abban, hogy mindenkinek létezik a számára legjobb lehetőség. Sokan szeretünk párkapcsolati témákról beszélgetni. Ebbe a beszélgetésbe kapcsolódik be ez a könyv, hisz szereplőin át az olvasóval is beszélget, új szemszögből feszegetve ismerős témákat.
Olvasóktól:
„1984+Szép új Világ + Kommunizmus 2.0 + Feminizmus + még néhány hasonló, és az eredmény máris 2221”
„A világ logikusan felépített, kidolgozott és sokszor csak úgy félmondatokból kapunk olyan infókat róla, hogy a szőr feláll tőle.”
„… a nem is olyan távoli jövő egy teljesen elképzelhető alternatíváját tálalja”
„Az ötlet önmagában érdekes, ami viszont ijesztő benne az az, hogy még akár működhetne is ez a dolog! :)”
„eredeti világot tesz le a disztópia-univerzum asztalára”
„Nagyon tetszett a könyv! Örülök, h van egy remek, új, magyar írónk!”
„Olyan jól meg van támogatva a regény elméleti része, hogy valóban el lehetne képzelni, hogy mindez meg is történjen majd egyszer.”
Beleolvasok
Ide kattintva olvasható pár mondás a könyvből, „mémesítve”
A háttérsztori
A világhírű pszichológus házaspár, Barbara Pease és Allan Pease egyik párkapcsolati témájú könyve, a „Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak, és miért nem tudnak eligazodni a térképen a nők?” már talányos címével is nagy hatást tett rám. Maga a tartalom is szórakoztató és tanulságos, igyekszik segíteni egymás jobb megismerését.
A könyv azt a minden párkapcsolatnak kihívást támasztó tudományos megfigyelést is taglalja, miszerint az ember, mint biológiai lény ősi társadalmi szerveződése nem a monogám párba rendeződés, hanem inkább a szélesebb kapcsolatrendszeren alapuló matriarchátus volt.
Én szerencsés fickó vagyok, boldogan élek párban, már huszonsok éve, minimális kihívásokkal. De ez a fenti, matriarchátusra vonatkozó észrevétel egyből eszembe juttatta az ismeretségi körömben tapasztalható sok párkapcsolati kínlódást, a „nem találni egy normális pasit/nőt!” sóhajtásokat. Elgondolkodtam, milyen lenne az emberek élete, ha ma is az ősi matriarchata berendezkedés uralkodna. Vajon jobb lenne? Hamarosan már az erről szóló gondolatkísérlet-regényt tervezgettem. Felkerült ez is a sok korábbi regénytervem mellé.
Pont jókor. Ekkoriban – 2016 elején – döntöttem ugyanis el, hogy elég a tizenöt éve folyó párhuzamos regényírásból. Elmondhattam addigra magamról, hogy már vagy tíz regényötletem (persze mind zseniális) áll ilyen-olyan kidolgozottsági szinten. Csakhogy egyik sem volt kész, mert hol egyikkel foglalkoztam, hol másikkal. Ebből lett elég. Eldöntöttem, egyik regényemet előre veszem, és minden írás-időmben csak azzal foglalkozom, míg készen nem lesz. Ebbe a termékeny pillanatba érkezett meg az új regényötlet, s lendületből meg is nyerte a versenyt. A Matriarchata regénynek álltam neki teljes gőzzel, február elején.
A döntés, a választás, az elhatározás megsokszorozta az energiáimat. Tudom ajánlani ezt a módszert az élet bármely területén. Amint lekerült rólam (ideiglenesen) kilenc másik regény súlya, ezzel az egyel szárnyalni kezdtem. Sokkal többször, és sokkal többet írtam, s az eredmény is sokkal jobban tetszett. Maga az írástechnika is az elragadtatáson, az önátadáson alapul, de a történet, a párbeszédek, mint eredmény is óriási élménnyel ajándékoztak meg.
Nem győztem csodálkozni: Ezt tényleg mind én írtam? Persze hogy nem. Én csak tollal papírra vetettem a Felső Történetmesélő szavait. A mesét én is hallgatóként élveztem írás közben. A fordulatokon én is meglepődtem, a megoldások, az összefüggések engem is elámítottak néha. Párkapcsolatról beszélgetett a történet a szereplők által velem. Érdekes egyedi szempontokat tárva fel változatos nézőpontokból. Ha ennek az elragadtatott élménynek már csak egy kis része is kijut az Olvasónak e regény olvasása által, akkor már érdemes volt megírni.
S hogy kellene-e matriarchátus? Mit tudom én! Én élvezettel eljátszottam a tárggyal egy olyan korszakba helyezve, melyben már mint korosabb eszme, átment ezer változáson. A szereplőktől elnézést kell kérnem, hogy ilyen korba kellett csöppenniük. Mentségemre szolgáljon, hogy szinte mind önként jelentkeztek a szerepekre írás közben, s utána is azt csinálták, amit akartak. Esetleg néha alakítottam körülöttük az eseményeket egy vázlatosan azért létező történet mentén. A történeten végigjárva jókat beszélgettek párkapcsolati témákról a maguk szemszögéből. Ők élvezték, én élveztem, remélem, hogy a Kedves Olvasó is szívesen beszélget velük.